Hétfőtől jöhet a magyar kajak-kenusok éremesője

Az országot hat-hat férfi, illetve női kajakos képviseli.

2021. augusztus 1., 15:49

Szerző:

Hétfőn elkezdődnek a gyorsasági kajak-kenu küzdelmei a tokiói olimpián, a magyar válogatott 17 versenyzővel és több éremesélyes egységgel száll vízre a Sea Forest Kajak-kenu Pályán – írja az MTI. Az országot hat-hat férfi, illetve női kajakos, valamint három női és két férfi kenus képviseli.

A sportág programját illetően Rióhoz képest több jelentős változás is történt a nemek egyenlőségének jegyében: bár maradt a 12 szám, ezek eloszlása alaposan módosult, emellett ugyanannyi nő indulhat, mint férfi. A férfiaknál a három kenus számból kettő, az öt kajakosból pedig négy lett, míg a nők az eddigi négy helyett hat versenyben szállhatnak vízre az érmekért. Fontos változás még az olimpiai versenyben, hogy egyesben és kajak párosban a korábbi egy helyett két egység is képviselhet egy országot, ez további éremszerzési esélyt kínál Magyarországnak, leginkább női kajakban.

A kajakos Kozák Danuta ugyanúgy három számban indul, mint öt éve, amikor sikerült tripláznia. A sportoló most egyesben, amelyben kétszeres címvédő, párosban és a négyes tagjaként is rajthoz áll, és ha megint sikerülne három aranyérmet begyűjtenie, minden idők legeredményesebb magyar sportolójává válna az olimpiai bajnoki címek számát tekintve. A küldetés nem tűnik lehetetlennek, de a Ferencváros sportolójára rendkívül kemény ellenfelek várnak.

Egyesben többek között Csipes Tamara, az új-zélandi Lisa Carrington és a friss Európa-bajnok dán Emma Jörgensen. Párosban, melyben ezúttal Bodonyi Dórával indul, pedig a másik magyar egységen kívül ugyancsak az új-zélandiak, valamint a fehéroroszok lehetnek a legnagyobb riválisok. Négyesben az előző két olimpián Magyarország nyerte az aranyérmet, és a mostani kvartettnek sem lehet más a célja, mint a győzelem.

A magyarok női és férfi K-1 200 méteren is beleszólhatnak a dobogós helyek sorsába. Hosszú idő után férfi kajak egyes 1000 méteren is éremesélyesként szállnak vízre. Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek, ekkor Hesz Mihály révén. Érmet pedig 1976-ban szereztünk legutóbb, ekkor lett második Csapó Géza második.

Az olimpiai újonc Varga Béke Kornéllal párosban is a dobogót veszi célba ugyanúgy, ahogy a Balla Virág, Takács Kincső kenupáros 500 méteren.  A magyar kajakosok és kenusok eddig 25 arany-, 29 ezüst- és 26 bronzérmet szereztek az ötkarikás játékokon.

A legeredményesebb versenyző a negyedik olimpiáján szereplő Kozák Danuta, aki öt aranyérmet nyert a korábbi játékokon és van egy ezüstje is.
Legutóbb, Rio de Janeiróban három aranyérmet gyűjtött a sportág: győzött a női kajaknégyes, valamint a Szabó Gabriella, Kozák kajakos duó és Kozák egyesben, egyformán 500 méteren.

(Kiemelt kép: Szolnok, 2021. július 21. Balla Virág (elöl) és Takács Kincső, kenusok a tokiói olimpiára utazó csapat tagjai a szolnoki edzőtáborban, a Holt-Tiszai Vízisport Telepen 2021. július 21-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
 

Tegnap 18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Tegnap 17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

Tegnap 15:31

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken. A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.