Hejőszalonta: árnyékra vetődött a Jobbik

Célt ért a Jobbik hisztériakeltése - mondta a település polgármestere a Klubrádióban. Anderkó József szerint azonban nem történt a faluban semmilyen brutalitás, csak két szomszéd esett egymásnak, akik a vita hevében az árokba estek a Jobbik demonstráció ideje alatt.

2011. április 5., 09:02

Miután Sajóbábonyban és Gyöngyöspatán sikeresen felvonultak polgárőrnek öltözött gárdisták, a hétvégén Hejőszalontára vonult a Jobbik, hogy „tiltakozzon” a „cigánybűnözés” és az ezzel kapcsolatos kormányzati tehetetlenség ellen. Az etnikai feszültség felkeltése nem volt eredménytelen: a Jobbik-demonstráció egyik szónokát a párt közleménye szerint a hétvégén brutálisan bántalmazták a faluban.

A település polgármestere cáfolta a

Klubrádiónak, hogy bármiféle erőszakos cselekmény történt volna, hacsak azt nem tartják annak, hogy egy asszony összetűzésbe keveredett a szomszédjával a rendezvény idején, és a vita hevében beleestek az árokba. (Később kibékültek, együtt jöttek haza karöltve.) Több gyereket nem vittek óvodába sem a szülei, mivel látták, hogy az óvónő és férje is a fáklyás menettel vonult.

Hejőszalontán eddig semmilyen probléma nem volt a roma és nem roma lakosság között a faluban.

Az egyetlen haláleset kapcsán sem hejőszalontaiak voltak az elkövetők (őket azóta elfogták a rendőrök.) A helyzet azóta változott, amióta 4 jobbikos aktivista a településre vitte a demonstrációt - mondta Anderkó József. A polgármester hangsúlyozta, "nem cigány, hanem emberpárti vagyok."

A településen még mindig fokozott ellenőrzés van, egy rendőrautó két járőrrel a nap 24 órájában járja az utcákat. Szombaton a Jobbik és volt gárdatagok vonultak fel a településen – saját megfogalmazásuk szerint a cigányterror ellen.