Hátrányos helyzetű gyerekek Mikulása volt Nagy Ervin

2018. december 6., 15:48

Szerző:

Mikulás napján hatvan halmozottan hátrányos helyzetű vidéki gyereket vitt el a Gyermekétkeztetési Alapítvány a Grincs című animációs film bemutatójára. A kisiskolások beszélgethettek a film főszereplőjének hangját adó Nagy Ervinnel, még Mikulás-csomagot is kaptak tőle.

Ez a nap életre szóló élmény lesz a gyerekek számára, akik közül nem mindenki járt még Budapesten, de moziba is legfeljebb kétévenként jutnak el. A közös élmény összeforrasztja őket, erről hónapokig fognak mesélni – így értékelte a programot Gusztafil Ildikó, az oroszlányi Benedek Elek iskola intézményvezetője.

– Sosem láttam még szemüveges filmet. Ez szuper – lelkesedett a 3D élményért Attila,  a Cseppkő gyermekotthon 10 éves lakója, és hozzátette: az is nagyon jó volt, hogy Ervin bácsi eljött. Egy igazi színész!

Az ismertség kötelezettséget is jelent – vallja az alkalmi Mikulás, Nagy Ervin, aki tudja, milyen fontos egy ilyen találkozás, az ő személyes sorsát is meghatározta, amikor gyerekként egyszer beszélgethetett Máté Gáborral. Ha nélkülöző gyerekekről van szó, rá kell szánni az időt, energiát – tette hozzá.

Az esemény alkalmából Kromek Henriett, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke a szervezet egyik fontos alapelvét erősítette meg. A nélkülöző, gyakran erősen ingerszegény környezetben élő gyerekeknek élményekre is legalább akkor a szüksége, van, mint ennivalóra. Legalább ünnepkor, ez is jár az ebéd mellé.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.