Határozottan ki akartam szállni – Tarlós István: Ha kell, beteszem magam mögött az ajtót

– Imponáló a miniszterelnökkel kötött megállapodásának számos részlete, de a választó szeretné tudni, hogy csak akkor kap-e jobb infrastruktúrát és olyan főpolgármestert, akinek a szava számít, ha önre szavaz. Ha mást választ, akkor a fővárosnak büntetés jár? Hatáskör nélküli polgármester, kevesebb projekt?

– Erről nem engem kell kérdezni. Természetes dolog, hogy a választó használja az eszét, és mérlegeli, hogy mit kap a város, mit képes megszerezni a főpolgármester, és mit nem. Bár nem én vagyok hivatott felelni, de elmondhatom, hogy a világon nincs olyan kormány, amelyik ne bízna jobban a szövetségesében, akivel 1990 óta tart a választási együttműködése, mint abban az ellenfélben, aki évek óta mocskolja, pocskondiázza, olykor rágalmazza is.

Fotó: Bazánth Ivola

– A mocskolás, rágalmazás sajnos nem egyirányú utca.

– Ez más kérdés. Én most csak arról beszéltem, amit az élet a világon mindenütt diktál.

– Beszéljünk inkább a megállapodásról. Az első pont szerint valamennyi, Budapestet érintő kiemelt beruházás a közfejlesztési tanács hatáskörébe tartozik, ezek ügyében a főpolgármesternek vétójoga van.

– A Budapest 2030 elnevezésű hosszú távú fejlesztési terv esetében valóban vétójogom van, az összes többi kiemelt fejlesztéssel kapcsolatban konszenzussal dönt a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa.

– És ha a miniszterelnök vagy a kormány egy-egy projektről kijelenti, hogy az nem kiemelt, ergo nem is kell róla egyezségre jutni?

– A tanács dönti el, hogy mit tűz napirendjére kiemelt programként. De már értem, hová szeretne kilyukadni. Szerintem az ellenzék és az ellenzéki sajtó jobban jár, ha ebbe a megállapodásba nem köt bele. Értem én, hogy az ellenzék ezzel nem tud mit kezdeni, azt nem meri mondani, hogy rossz, keres valami olyan kommunikációt, amivel legalább gyanússá tehető. Ennek azonban nincs értelme, mert az idő úgyis eldönti, hogy jó-e. A miniszterelnök aláírta, és tisztában van vele, hogy én addig vállalom a jelölést és ezt a munkát, amíg a megállapodást mindenki betartja. Erről ennyit tudok mondani.

– Én viszont tudok még kérdezni róla. Vonatkozik-e az egyezség a sportberuházásokra is? Azt látjuk, hogy a 2024-es olimpiára tervezett létesítmények szép sorban épülnek majd olimpia nélkül. Jövőre lesz itt öttusa-vb, junior tornász-világbajnokság, Maccabi-játékok, 2023-ban pedig atlétikai világbajnokság. Önt megkérdezték vagy megkérdezik minderről?

– Önök valamiért jó ötletnek tarthatják általában a sportot támadni a stadionépítésekre felfűzve, de ez azért nem olyan egyszerű. Az, hogy egy-egy sportág szövetsége egy Európa-bajnokság vagy nemzetközi esemény rendezését vállalja, egyáltalán nem jelenti, hogy ezekhez a rendezvényekhez egytől egyig gigaberuházásokat kell megvalósítani. Ha olyan új létesítményt igényel Budapesten egy ilyen esemény, ami eléri azt a nagyságrendet, hogy a tanács napirendre tűzze, akkor azt megtárgyaljuk majd. De azt vérszegény ötletnek tartom, hogy állandó politikai ütőkártyaként próbálják felhasználni, hogy ahány kézilabdameccset lejátszanak Magyarországon, azzal megpróbálják felheccelni a közvéleményt.

– Jövőre Budapest lesz Európa sportfővárosa, aminek feltétele volt a vállalás, hogy legalább 365 nemzetközi rendezvényt kell szervezni. Az atlétikai világbajnokságot úgy szereztük meg, hogy más jelentkező nem volt, mint Budapest.

– Politikai értelemben mit akar mondani ezzel a kérdéssel?

– Semmit. Csak azt szeretném megtudni, hogy önnek van-e és lesz-e beleszólása abba, hogy milyen beruházások valósulnak meg, és mennyiért.

– Miért lenne beleszólásom abba, hogy az atlétikai vagy a röplabdaszövetség bevállal-e egy nemzetközi eseményt?

– A Puskás stadiont nem tették alkalmassá atlétikai eseményekre, így egy új stadion építése a 2023-as világbajnokságra szakértők szerint százmilliárdos nagyságrendű beruházás lesz.

– És ön azt gondolja, hogy a kiadások a fővárost terhelik?

– Azt gondolom, hogy mivel ez a fővárosban történik, így a fővárosiak ügye is.

– Terheli-e a fővárosi költségvetését? Számomra ez a kérdés. És válaszolok is: nem terheli. Én pedig a fővárosért vagyok felelős. Nem azért, hogy melyik sportág milyen nemzetközi eseményt pályázik meg.

– Az utóbbi időben többször hallottuk, hogy a közvélemény-kutatások szerint ön jobban áll Budapesten, mint a Fidesz. Azt is kérdezték-e a választóktól, hogy mit várnak a főpolgármesterüktől? Ön tudja, hogy hányan vannak, akik jobban szeretnének évente 365 nagy sportrendezvényt a városban, mint olyan kórházat, ahol várakozás közben nem halnak meg az emberek a sürgősségi osztályokon?

– Most már ez kezd sunnyogásba átmenni. Bejöttek a beszélgetésbe a kórházak is.

– Hogyne jöttek volna. Ez az, ami igazán fáj a választóknak.

– Ne keverjük a kompetenciákat. Megvan az önkormányzatok feladata, amit az önkormányzati törvény rögzít. Vannak állami kompetenciák, fővárosi kompetenciák, pártkompetenciák. Ha a kórházak ügyét rajtam kéri számon, ezen az alapon azt is kérdezhetné, hogy a Parlamentben a keresztfolyosót miért festik ki. Ha én azt felelném, hogy ez nem az én dolgom, azt válaszolná: de az is Budapesten van. A kórházakat 2012-ben elvitte az állam. Az utóbbi időben kezd divatba jönni, hogy – bár nincs benne mozgásterem – megtalálnak ügyekkel azon a címen, hogy Budapesten van.

– A sokat emlegetett megállapodásban az szerepel, hogy önt meg fogják hívni a kormányülésekre minden alkalommal, amikor Budapesttel kapcsolatos napirendet tárgyalnak. Most már csak az a kérdés, hogy például a súlyponti nagy kórházak ügye kapcsolatos-e Budapesttel. Meg fogják hívni, amikor újra terítékre kerülnek?

– A miniszterelnök aláírásával garantálta, hogy meghívnak. Ha nem hívnak meg, az a megállapodás megsértése.

– Tehát legalábbis a meghívás szintjén budapesti ügynek számít majd, bár a kompetenciát és a forrásokat elvették a fővárostól.

– Mindenhonnan, nem csak a fővárostól. Annyiban budapesti ügy, hogy Budapesten történik. De más dolog, ha valaki tanácskozási joggal van ott valahol, mint ha döntési kompetenciája van. Nyilván a megállapodás alapvetően arra vonatkozik, ami az én mozgásteremet érinti, bár tény, hogy arra törekedtem, és ezt sikerült is elérnem, hogy ott legyek minden olyan ügy tárgyalásakor, aminek Budapesthez bárminemű köze van, akkor is, ha nem tartozik a főváros döntési körébe. Legalább ilyen kérdésekről is kifejthetem az álláspontomat a kormányüléseken. Ahogyan a taóról elmondtam a véleményemet – sőt, küzdök is azért, hogy Budapest ebből jobban jöjjön ki, mint ahogyan ez eredetileg várható volt –, úgy elmondom majd a véleményemet az egészségügyről is.

– A napokban hallottam egy meglepő bókot Budapestről. A leghíresebb magyar tudósok egyike, aki idejének felét az Egyesült Államokban tölti, a másik felét Magyarországon, arról beszélt, hogy ez a város izgalmasabb, mint Boston, San Francisco vagy New York, mert ezek csak egy-egy dologban erősek. A tudományban, a high-techben vagy a kultúrában. Budapesten viszont pezseg az élet, mindez egyszerre van jelen. Én viszont attól tartok, hogy miközben sportban izmosodik a város, oktatásban és kultúrában szürkül majd.

– A kultúrában nem látom, hogy így lenne. Ha megnézi a nemzetközi listákat a világvárosok vonzerejéről, akkor azt látja, hogy Budapest előkelő helyen áll, jobban, mint 2010 előtt. Nem mondom, hogy ez kizárólag a fővárosi önkormányzat vagy a főpolgármester érdeme, de az is szélsőséges vélemény lenne, ha valaki azt mondaná, hogy semmi közünk nincs hozzá. Ami az oktatást illeti: nyíltan elleneztem, hogy elvigyék tőlünk. Ennyit tehettem, nem többet. Csak azért, mert én is a jobboldalhoz sorolható politikus vagyok, nem léphetek át a törvényeken. Mindenkin csak a saját feladatát lehet számon kérni.

– Abban, amit a kulturális felhozatal lehetséges szürküléséről mondtam, mérföldkő lehet a taofel- ajánlások kulturális felhasználásának ügye. Mindenki csak örülhet annak, hogy ön kiáll a budapesti fenntartású színházak mellett, de vannak itt olyan nagyon népszerű műhelyek, magánszínházak is, mint az Átrium, a Belvárosi Színház vagy a Játékszín, plusz az összes alternatív színház, amelyek most összeomolhatnak.

– Mi közöm van nekem azokhoz a színházakhoz, amelyek nem a fővárosi önkormányzathoz tartoznak? Tudom, Budapesten vannak. Minden maszek fodrász is itt van, még sincs közöm hozzájuk. Hadd maradjak a saját kaptafámnál, a fővárosi színházaknál. És ez nem kevés, mert a Nemzeti Színház kivételével a rangos budapesti színházak zöme a fővárosi önkormányzat színháza. Ezekkel kapcsolatban határozottan képviselem az álláspontomat: az új tao-elképzeléssel nem értek egyet. Hihető és valószínű, hogy voltak szélhámosságok. Ebből azonban én nem vagyok hajlandó azt a következtetést levonni, hogy minden színigazgató csal. Igenis védem Budapest színházait, és azt akarom, hogy a jövőben mi oszthassuk el azt a pénzt, ami eddig nekik jutott.

– Ez viszont nem vonatkozhatna azokra a színházakra, amelyeknek nem a főváros a fenntartójuk.

– Nem. Hosszú évekig azt hallottam, hogy az önkormányzat csak ne szóljon bele a független műhelyek munkájába. Milyen alapon dönthetne róluk a főpolgármester? Most meg hirtelen 180 fokos fordulatot vettek.

Fotó: Bazánth Ivola

– De ki más tudná megvédeni őket?

– A védelemhez jogosítványok kellenek. Nekem pedig jogosítványom a fővárosi kompetenciába tartozó ügyekben van. Ezért a budapesti önkormányzat színházairól beszélek. A Vígszínházról, a Madáchról, a Katona József, az Örkény Színházról, mind a tizenkettőről. Azt akarom, hogy a tao-pénzek ügyében ezeknek a színházaknak az esetében a döntő szót mi mondjuk ki. Erről előrehaladott egyeztetések folynak, és szerintem azok sikeresek is lesznek. Ami a többieket illeti: számontartani is nehéz őket, hiszen az úgynevezett alternatív színházak évente alakulnak és szűnnek meg.

– A kultúra ügyeivel foglalkozó főpolgármester-helyettes csak tud tájékozódni közöttük.

– Eddig folyamatosan azt mondták, hogy ne beszéljünk bele, hogy ők mit és hogyan csinálnak. Azt követelték tőlem: ne sértsd a szabadságunkat, ne sértsd a demokráciát! Mert ők függetlenek. Ha néha véleményt nyilvánítottam, akkor valamelyik szubkultúra honlapján agyonpocskondiáztak. Akkor most hagyjanak békén. Vagy legalábbis keressenek meg hivatalosan, véleményt tudok közvetíteni a lelkiismeretemnek megfelelően, de azt visszautasítom, hogy ezt rajtam kérjék számon. Milyen alapon? Visszautasítom, hogy azt sulykolják a budapestieknek, hogy nem végeztem volna el egy faladatot, ami kötelességem lenne. Ez nincs így.

– Most hadd kérdezzem meg, hogy ön mit tart a legfontosabbnak a lehetőségek közül, amelyek erre a miniszterelnökkel kötött megegyezésre épülnek.

– Úgy néz ki, hogy a főváros befolyásának a növelésével hosszabb távon ezermilliárdos nagyságrendben sikerült új forrásokat összekalapálni Budapest számára. Egyetlen nap alatt szereztem a fővárosnak 108 milliárd forintot. A 3-as metró teljes akadálymentesítésére, a gyalogos-aluljárók felújítására 80 milliárdot, környezeti és energiahatékonysági pályázatokra pedig 28 milliárdot.

– Ezekre az összegekre a miniszterelnök bólintott rá, hogy kedvet csináljon önnek a folytatáshoz?

– Így is mondhatjuk. Valójában nem akartam már indulni a jövő évi választásokon. Határozottan ki akartam szállni, és ezt nyáron elmondtam a miniszterelnöknek egy baráti beszélgetésen. Ő javasolt még egy találkozót, azon beleegyeztem, hogy megfogalmazzam azokat a kikötéseket, amelyek hiányában nem vagyok képes folytatni ezt a munkát. Engem lepett meg a legjobban, hogy a miniszterelnök gyakorlatilag minden feltételt elfogadott. Ez után már nehéz lett volna felállni, tehát vállaltam az újabb megméretést. Ha pedig vállaltam, akkor az alkatom is arra predesztinál, hogy mindent megtegyek azért, hogy a következő választásokat is megnyerjem. Ha ismét megválasztanak, akkor problémákat akarok megoldani, ennek a megállapodásnak alapján és ennek védelmében. A miniszterelnök pedig tudja, hogy csak addig végzem ezt a munkát és csak addig tartom fent a jelöltségemet is, amíg ez a megállapodás nem csak afféle papír, amit a felek nem vesznek komolyan. A miniszterelnök valószínűleg be fogja tartani, de én ezt várom a környezetétől is: a miniszterektől, az államtitkároktól, a helyettes államtitkároktól. Szinte mindegy, hogy ki sérti meg: nem fogok senkivel veszekedni, összeveszni, ha kell, beteszem magam mögött az ajtót. De arra számítok, hogy ennek a megállapodásnak alapján valóban rég nem látott fejlődést produkálhatunk Budapesten. Biztos persze csak akkor lehetek a dolgomban, ha a választás után is működik az egyezség.

– Könnyű kampányra számít? Lát-e olyan kihívót, akitől tartania kellene?

– A kihívókat nem minősítem. Folyamatosan azt hallom, „nekünk, ellenzékieknek, Budapesten kétharmadunk van, megvan a kétharmadunk”. Pedig mindenki tudja, hogy egész más az országgyűlési választás, mint az önkormányzati, mások a körzethatárok, és ez a választás sokkal inkább személyre szóló, itt nem a pártok a főszereplők. Ez olyan, mint annak az embernek a fütyörészése éjszaka a temetőben, aki nagyon fél ugyan, de azt akarja mutatni, hogy milyen bátor. Akkor miért van a castingolás, miért az előválasztási bohózat? Ha kétharmaduk van Budapesten, akkor nekem kellene félnem. Nem így van? Akkor nem mindegy, hogy kit indítanak el? / Barát József