Hány komisszár tudja majd elszámoltatni Orbánékat?

Keller László, Papcsák Ferenc, Budai Gyula – egykor politikai ellenfelek voltak, nevük mégis összefonódott az elmúlt másfél évtizedben. Mindhárman azt a feladatot kapták az aktuális kormányfőtől (Keller László 2002-ben Medgyessy Pétertől, Papcsák Ferenc, majd Budai Gyula 2010-ben Orbán Viktortól), hogy irányítsák az éppen leváltott rezsim politikusainak büntetőjogi felelősségre vonását. Az úgynevezett elszámoltatási biztosok ténykedésében ugyan sok a közös vonás, ám a különbségek markánsabbak.

Keller László már az „elszámoltatási biztos” titulust is vitatja, az egykori szocialista politikus hivatalosan közpénzügyi államtitkárként tevékenykedett a Medgyessy-kormányban 2002 és 2004 között.

– Feladatköröm meghatározásában nem is szerepelt az első Fidesz-kabinet politikusainak elszámoltatása, engem elsősorban azzal bíztak meg, hogy segítsem megelőzni a korrupció felbukkanását a saját kormányzati munkánkban – mondja Keller. – Ehhez képest két hónapon belül konfliktusba keveredtem a kormányfővel, miután a nyilvánosság előtt szóvá tettem, hogy nem szabad folytatni az első Orbán-kormány gyakorlatát az autópálya-építésben, azaz nyílt közbeszerzést kell kiírni az M6-os sztráda kivitelezésére. Medgyessy Péter akkor azt mondta nekem, inkább ne bolygassam ezt az ügyet.

Keller csalódásként élte meg, hogy kormánya csak szavakban segítette a munkáját. Azt állítja, nem kapta meg azokat a jogosítványokat, amelyekkel érdemi döntéseket hozhatott volna. Szerinte az MSZP–SZDSZ-kormányból senki nem adott megrendelést jobboldali politikusok levadászására, „alulról” viszont rengetegen keresték őt a különböző gyanús ügyekkel, és a média is rögtön őt találta meg, ha felbukkant valami izgalmas téma a 2002 előtti időszakból. Idővel szinte már csak az Orbán-kormány viselt dolgaival foglalkozott, ám mivel egyedül próbált meg úrrá lenni a helyzeten, szerinte eleve reménytelen vállalkozásba fogott.

– Szembesülnöm kellett azzal, hogy a balliberális kormány tagjai nem akartak újabb és újabb konfliktusokat vállalni a jobboldali ellenzékkel, emiatt számos botrányos ügyet még a vádhatóságig sem tudtam elvinni. Amit mégis sikerült, azt a Polt Péter vezette ügyészség blokkolta. Elég hamar légüres térbe kerültem.
Majd viszonylag hamar célkeresztbe is. 2004 tavaszán egy bejelentésre ráharapva ki akarta deríteni, hogy kik azok a politikusok, akik ingyen járhatnak vadászni a somogyi állami erdőkbe. Ezzel sokak tyúkszemére lépett.

– Rosszul mértem fel a helyzetemet. Azt hittem, mindenkinek az az érdeke, hogy kiderüljön, kik herdálják a közpénzt – magyarázza Keller. – Ehelyett ellenem indult eljárás. Azzal vádoltak meg, hogy a vadászati naplók, a számlák és a trófeabírálatok beszerzésével olyan adatbázist hoztam létre, amihez nem volt jogom. Hosszas procedúra után személyes adattal való visszaélés kísérletében bűnösnek találtak, és egy év próbára bocsátottak. Az általam begyűjtött dokumentumokat meg kellett semmisítenem, s miközben engem elítéltek, az ingyenes vadásztatás ügyét senki nem vizsgálta ki, pedig az iratok ismeretében állíthatom, hogy büntetőeljárást kellett volna indítani.

Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője nem tartja meglepőnek, hogy Keller László az elszámoltatás során csak igen sovány eredményt tudott felmutatni.

– Egészen 2010-ig működőképes maradt a pártok gazdálkodását irányító személyek és csoportok közötti háttéralkuk rendszere, ami azt jelentette, hogy egyik kormányképes politikai erő sem tört a másik megsemmisítésére. Keller László ténykedése veszélyt jelentett mindkét oldal számára, így komoly sikert eleve nem érhetett el – mondja a politikai elemző. Szerinte a második Orbán-kormány hivatalba lépésével gyökeresen megváltozott a helyzet. – A korábbi megállapodásokat a Fidesz felrúgta, Papcsák Ferenc és Budai Gyula minden ellenzéki politikusra érvényes kilövési engedélyt kapott a kormányfőtől. Ettől azonban önmagában még nem vált sikeressé a korrupciós ügyek feltárása és végigvitele, mert ahhoz szükség van a hatalmi ágak szigorú szétválasztására is. Ha az ügyészség politikailag befolyásolt intézmény – márpedig a Polt Péter vezette szervezet esetében igen erős ennek a gyanúja –, akkor a vádhatóság óhatatlanul bele fog futni olyan ügyekbe, amelyeket szakmai szempontok alapján nem kellene bíróságra vinni, mert azokba csak belebukni lehet.

Ha a politikai megfontolásokat félretesszük, felvetődik a kérdés: jogi szempontból szükség van-e elszámoltatási biztosra, akinek a kinevezése mintha azt üzenné, az aktuális hatalom nem bízik az igazságszolgáltatásban. Megkeresésünkre a Legfőbb Ügyészség kommunikációs és sajtóosztálya nem kívánt állást foglalni. Mint írták, az ilyen jellegű tisztségek „létrehozása, betöltőjük kiválasztása minden esetben a végrehajtó hatalom képviselőinek döntése, amelynek indokait csak ők ismerhetik, a közvélemény számára ők magyarázhatják, az ügyészség legfeljebb tudomásul veheti a tisztség létrehozását és betöltését”. A vádhatóság fontosnak tartotta megjegyezni: az elszámoltatási biztosok a büntetőeljárásokban „nem rendelkeznek különleges jogosítványokkal, ugyanúgy feljelentőként léphetnek fel, mint minden más állampolgár, a kinevezés nem hoz létre különleges büntetőeljárási helyzetet”.

Bánáti János büntetőjogász, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke is úgy látja, nem az igazságszolgáltatással szembeni bizalmatlanságot tükrözi az elszámoltatási biztosok kinevezése, sőt a rájuk bízott feladat akár fontos is lehet.

– Nyomozást csak olyan ügyben lehet elrendelni, amelyben fennáll a bűncselekmény gyanúja – magyarázza Bánáti. – Ez gyakran esetleges, ám ha kineveznek egy felelőst, aki azt kutatja, hogy egy minisztériumban, egy állami cégnél vagy egy önkormányzatnál történt-e olyan gazdasági esemény, amely felveti a bűncselekmény gyanúját, akkor nagyobb eséllyel bukkanhatnak rá egyes ügyekre, illetve többször indítható be az igazságszolgáltatás gépezete. Az elszámoltatási biztos által tett feljelentések esetében azonban a feljelentő vállalja azt is, hogy ezek politikai jellegű ügyek. Ilyenkor nem tekinthető üres kifogásnak a vádlott azon védekezése, hogy valójában nem bűncselekményről, hanem egy vele szemben indított politikai támadásról van szó.

Bár a közvélemény úgy ítéli meg, hogy a politikusokkal szemben indított büntetőeljárásokban az ügyészség váderedményessége meglehetősen gyenge, ilyen statisztika valójában nem létezik. Erre figyelmeztet a Legfőbb Ügyészség is. Álláspontjuk szerint „a váderedményességi mutató egy általános mérőszám”, amit egyetlen speciális ügycsoportra sem lehet rávetíteni. Ráadásul a vádhatóság „nem tartja nyilván a terheltek pártállását vagy társadalmi szervezetben beöltött tisztségét”, így a velük szemben indított büntetőeljárások eredményét sem lehet adatokkal mérni.

Azt Bánáti János is elismeri, hogy nem készül külön statisztika arról, milyen hatékonysággal dolgozik az ügyészség, amikor politikusok ülnek a vádlottak padján, ám személyes tapasztalata azt mutatja: ezekben az esetekben a váderedményesség jóval elmarad attól, amit más területeken produkál a vádhatóság. Ez pedig szerinte összefügg a bizonyíthatóság kérdésével.

– A klasszikus korrupciós ügyek, például a vesztegetés, a legnehezebben bizonyítható bűncselekmények közé tartoznak. A magyar bíróságok tartják magukat ahhoz az alapelvhez, hogy csak a kétséget kizáróan bizonyított tényeket veszik alapul az ítélet meghozatalakor. Ez azt jelenti, hogy az ügyészség a korrupciós ügyek bíróságra vitelekor többet kockáztat, mint más típusú bűncselekmények esetében. Előfordulhat, hogy az a bizonyíték, amely elegendő volt a vádemeléshez, már kevés az elmarasztaló ítélethez, hiszen ehhez kétséget kizáró bizonyítottság kell.
Bánáti János egyébként nem érzékel a politikusok részéről érkező nyomásgyakorlást a bíróságokra.

– Olyasmi nem fordul elő, hogy egy hivatalban lévő politikus rátelefonál egy bíróra vagy a főnökére egy általa kívánatosnak tartott ítélet kedvéért. Ez valóban nyomásgyakorlás lenne. Azt, hogy a politikusok a médiában üzengetve hevesen kritizálnak egyes verdikteket, a politikai tevékenységük részének tekintem, aminek nincs tényleges hatása a bíróságok munkájára – állítja Bánáti János.

Megkerestük Budai Gyulát is, de nem kívánt nyilatkozni a 168 Órának. Ő egyébként igen sikeresnek ítéli meg az általa végzett munkát. Felmentésekor, 2012 augusztusában azt közölte: két év alatt 1442 ügyet vizsgált ki, ebből 61 esetben tett büntetőfeljelentést. Az akkori állás szerint a 61 ügyből hétben történt vádemelés, ez a szám utóbb valamelyest emelkedett, de később már nem készült friss statisztika az ügyek állásáról. A vádlottak padjára küldött egykori kormánypárti politikusok – mások mellett Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hiszékeny Dezső, Hunvald György, Juhász Ferenc, Molnár Gyula, Szilvásy György, Tátrai Miklós – felmentő ítélettel sétáltak ki a bíróságról, vagy az ügyészség által kértnél jóval enyhébb büntetést kaptak, esetleg még mindig nem zárult le az ügyük.

Juhász Attila szerint esetfüggő, hogy egy évekig tartó büntetőeljárásban meghurcolt politikus visszatérhet-e a politika első vonalába. Erre valós esélyük csak azoknak van, akiket jogerősen felment a bíróság.

– Molnár Gyula például politikai ütőkártyaként használhatja az MSZP elnökválasztási kampányában, hogy olyan vádak alapján fogták perbe, amelyek utóbb elbuktak a bíróságon. Igaz, a meghurcolt mártír szerepe csak a saját táboron belül működik hatékonyan – teszi hozzá az elemző.

Jogi oldalról nézve a politikai elszámoltatás egyáltalán nem tűnik sikeres projektnek, ráadásul a feladattal megbízott politikusok is mintha elhasználódtak volna. Keller László politikai pályáját egyértelműen a közpénzügyi államtitkári ténykedése törte ketté, pártja kihátrált mögüle, ma már nem is tagja az MSZP-nek. Papcsák Ferencet a Fidesz lényegében kivonta a politikából: az MNB felügyelőbizottsági elnöki posztja egyrészt busás jutalomnak számít, másfelől a politikai tisztségeiben hibát hibára halmozó Papcsák mostani posztján talán nem jelent komoly veszélyt a saját pártjára. De Budai Gyulát is lényegében eldugták a közvélemény elől, a külügyi tárcánál kapott miniszteri biztosi állása politikai értelemben süllyesztőnek számít. Papcsákot kivéve ráadásul csalódott embereknek is tűnnek. Budai például a Heti Válasznak idén februárban adott interjújában a harmadik Orbán-kormány korrupciós ügyeit firtató kérdésre úgy válaszolt: „Nagyon-nagyon örülök, hogy már nem vagyok elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos. Maradjunk ennyiben.”

Keller László azt mondja, utólag már ő is látja, hogy 2002 nyarán, két hónapnyi munka után fel kellett volna állnia az államtitkári székből.

– Amikor világossá vált számomra, hogy a korrupció elleni harc zászlóra tűzése pusztán kommunikációs fogás a Medgyessy-kormány részéről, ott kellett volna hagynom az egészet. Nem tettem, jórészt egzisztenciális okokból. Hiba volt. Így az eleve kudarcra ítélt vállalkozásért egyedül nekem kellett elvinnem a balhét.

Juhász Attila szerint a politikusok elszámoltatását azonban nem csak jogi oldalról érdemes vizsgálni, politikai szempontból ugyanis szó sincs kudarcról.

– A politikusok valójában abban érdekeltek, hogy megindítsanak egy ügyet, botrányt robbantsanak ki, mert a választópolgár igazából csak erre figyel. Az évekkel később megszülető felmentő bírósági ítélet már csak jóval szűkebb körhöz jut el, a hatása is igen csekély. Bármit mutat is a statisztika, az elszámoltatással egyik politikai erő sem lőhet nagyon mellé – állítja az elemző.

Ezért a szakértők egyetértenek abban, hogy az Orbán-kormány esetleges bukását követően is számítani kell a politikusok elszámoltatására. Bánáti János szerint valójában kormányváltás nélkül is célszerű lenne időről időre büntetőjogi szempontból elemezni az állami szféra működését. Úgy véli: az elmúlt években annyi gyanús ügy került felszínre, hogy – a politika logikáját ismerve – szinte biztosra vehető, egy új rezsim is nekilát majd a problémás esetek büntetőjogi értékelésének.

Juhász Attila is azt állítja, a jelenlegi ellenzéknek valójában már most azzal a problémával kell megküzdenie, hogy a rendszerszintűvé emelt korrupció szinte kimozdíthatatlanná teszi a fennálló rezsimet, hatalomra kerülése után pedig muszáj lesz fölszámolnia a 2010 után kiépült struktúrát.