Hálaszavazatok – Pogonyi Szabolcs állampolgárságról és második Trianonról

– Jól értem, az ön kutatásai azt bizonyítják: a határon túli magyarok között olyanok is hajlamosak a hazai szavazásokon Orbán Viktor szája íze szerint voksolni, akik valójában baloldaliak vagy liberálisok és a Fidesz politikájával egyáltalán nem értenek egyet?

– Tény, az erdélyi és vajdasági válaszadók között voltak olyanok, akik világosan kifejtették: ellenzik a szavazati jog kiterjesztését. Azt gondolják, abszurd, hogy egy olyan ország ügyeiről szavazzanak, ahol nem élnek, nem fizetnek adót. És mégis leadták a voksukat a Fideszre. Úgy gondolták, ez része az alkunak. Ezért kapták az állampolgárságot. De hangsúlyozom: nem reprezentatív kutatást végeztem, hanem mélyinterjúkat készítettem. Nem tudjuk tehát, hányan vannak, akik a magyar politikai térben inkább a baloldali pártokkal szimpatizálnak, mégis úgy érzik, kötelességük voksokkal is meghálálni az állampolgárságot az Orbán-kormánynak. Amerikában és Izraelben viszont nem szavazott azok többsége, akik nem értettek egyet a választójog kiterjesztésével.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– És hová szavaztak a Jobbik határon túli szimpatizánsai?

– Jó okunk van vélelmezni, hogy a 2014-es választásokon Erdélyben és a Vajdaságban ők is a Fideszre adták a voksukat. Több olyan közvélemény-kutatást ismerünk, amelyből arra lehet következtetni, hogy ezeken a területeken a Jobbik támogatóinak aránya a magyarországival legalább azonos vagy meg is haladja azt. A választásokon a Jobbik mégis csak minimális számú szavazatot kapott a határon túlról. Online kutatásomban megkértem a válaszadókat, idézzék fel: a határon túlról hány szavazatot kaptak az egyes magyarországi pártok. A válaszadók 15 százalék fölé tették a Jobbik határon túli támogatottságát. Ebből egyértelműen kiderül: azt tapasztalják, körülbelül ekkora a Jobbik híveinek aránya a környezetükben.

– Van változás? A kvótanépszavazás hozott valami újdonságot, vagy igaz, amit Mikola István tíz éve mondott: a kettős állampolgárság alkalmas arra, hogy a Fidesz húsz évre bebetonozza hatalmát?

– Nem igaz, amit Mikola mondott. Főként azért nem, mert az elfogadott választási törvény jelentősen korlátozza a határon túli szavazatok befolyását. 2014-ben ezek a voksok csak egyetlen mandátumot hoztak a Fidesznek.

– Pont azt, ami kellett a kétharmadhoz.

– Valójában csak minimális befolyásról van szó, amely ebben az esetben mégis fontosnak bizonyult. Távol áll tőlem, hogy lebecsüljem a határon tú­­liak mozgósításának lehetőségét. Éppen ennek erejét bizonyítja a népszavazás, amelyen részvételi arányuk 56 százalékos, tehát sokkal magasabb volt, mint a határon belüli magyaroké.

– Viszont nagyon sok volt az érvénytelen szavazat.

– De nem azért, mint a határokon belül: a voksolók tizenöt százaléka rosszul címezte fel a borítékokat. A rendszer túl bonyolult, amit orvosolni kell, meg is kezdődött ez a folyamat.

– Ön szerint van esély arra, hogy a baloldal belátható időn belül jóvátegye a kárt, amit a 2004-es népszavazás okozott?

– Ez nagyon nehéz lesz. Ta­­pasz­­ta­­la­­taim szerint az a referendum rendkívül mély nyomokat hagyott Erdélyben és a Vajdaságban is. Empirikus kutatások is bizonyítják: a népszavazás sokak számára egy második Trianonnal felérő trauma volt, amely máig hat. Amikor interjúztam, nemcsak idős emberek, de sok fiatal is mély fájdalommal beszélt róla, van, ahol évről évre még az évfordulóját is megtartják, hogy senki se felejtse el, mi történt akkor. Több interjúalanyom arról számolt be, ők készek lettek volna akár Gyurcsányra is szavazni, ha tőle kapnak állampolgárságot, de azt, ami történt, sohasem bocsátják meg neki. A 2004-es népszavazás még hosszú ­ideig igazodási pont marad, a baloldalnak ebből a béklyóból nagyon nehéz lesz kitörnie.

– Egy előadásában beszámolt róla: miközben az ukrajnai magyarok 96,2 százaléka kérelmezte a magyar állampolgárságot, a szlovákiaiaknál ez az arány mindössze 0,6. Vagyis a magyar állampolgárság a határon túliak számára pont annyira vonzó, amennyi praktikus hasznot várhatnak az útlevéltől?

– Ebből a két számból kézenfekvő lenne ez a következtetés, de ha a többi adatot is megnézzük, akkor árnyaltabb képet látunk. Az erdélyi magyarok számára például nagyon kevés konkrét haszonnal jár az állampolgárság, mégis sokan kérelmezték. Tehát az állampolgárságnak erős szimbolikus, érzelmi vonzereje is van. Tovább bonyolítja a helyzetet az útlevél kiváltása, ami nem azonos az állampolgárság megszerzésével. Erről hivatalos statisztikáink nincsenek, de az online kutatásból kiderült, hogy az Ukrajnában élők magasabb arányban váltották ki, mint a szerbiaiak, és ők még mindig többen vannak, mint az erdélyiek.

– Tehát az útlevél praktikus haszna tényleg fontosabb, mint szimbolikus ereje.

– Gondolhatnánk. De mégsem ez a teljes igazság. Sokan úgy néznek az útlevélre, mint arra a dokumentumra, amely megpecsételi, megkérdőjelezhetetlenné teszi az ő nemzeti hovatartozásukat. Azt gondolják, ha magyar útlevéllel érkeznek, akkor már senki sem fogja lerománozni vagy leszerbezni őket. Úgy tekintenek majd rájuk, mint igazi magyarokra. Érdekes egyébként, hogy Izraelben az útlevelet nagyobb becsben tartják azoknak a leszármazottai, akik valamelyik határon túli magyar területről származtak el. De ott jellemzőek a pragmatikus megfontolások is: van, aki szerint nem elég biztonságos a zsidó állam polgáraként utazni, mások nem értenek egyet az izraeli kormány politikájával és nem akarják, hogy azzal azonosítsák őket.

– És Amerikában?

– Ott a gyermeket nevelő középko­­rúak kivétel nélkül megemlítették azt az előnyt, hogy a magyar útlevél ingyenes képzés lehetőségét jelenti a nyugat-euró­­pai egyetemeken. Ez szempont volt Izraelben is. Hozzá kell tennem: a magyar egyetemek vonzerejét senki sem hozta szóba. De szinte minden amerikai és izraeli magyar számára szimbolikus értéke is van a magyar útlevélnek, bizonyítéka európai származásuknak, amire büszkék. Amerikában az európai szülőhaza státusszimbólum, és beszéltem olyan idős izraeli hölggyel is, aki hatéves kora óta, több mint hatvan éve él a zsidó államban, de azt vallja: ő más, mint a többség. Mert tud rendesen teríteni, halkan beszélni, hogy ne zavarjon másokat, mondván: „mi, európaiak, mégis mások vagyunk, mint ez a közel-keleti népség”.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Kormányoldalról időről időre hallani azt a vélekedést, hogy Magyarország munkaerőgondjainak megoldását a határon túliak betelepülésétől lehet várni. Lehet?

– Nagy kérdés. Az viszont biztos, hogy ennek emlegetésével a kormány furcsa logikai csapdába került. Az állampolgárság kiterjesztésének egyik céljaként azt jelölték meg, hogy segítsék a magyar identitás és kultúra fennmaradását a határon túli területeken. Ezzel azonban nyilvánvalóan ellentétes, ha az elvándorlást támogatják, mert elősegítik a határon túli magyar települések elnéptelenedését. Rákérdeztem, alanyaim mit gondolnak: a magyar állampolgárság megszerzésének hatására erősödik-e majd az elvándorlás? Erdélyben is sokan gondolták, hogy a magyar állampolgárság megszerzése felgyorsítja az elvándorlást, de ez az arány még magasabb volt Szerbiában, illetve – érthető okokból – kiugróan magas Kárpátalján. Az is kiderült azonban, hogy a fő cél már nem Magyarország, hanem Nyugat-Európa. A magyar útlevél valójában azt segíti elő, hogy a határon túliak szűkebb pátriájuktól és az anyaországtól is eltávolodjanak.

– Mi tudható a határon túlról érkezett magyarok anyaországi beilleszkedéséről, beépülésükről a magyar politika világába? Városi legenda, hogy a Fideszben működik egy erős erdélyi lobbi?

– Statisztikai eszközökkel az ilyesmi nehezen mérhető, de látszik, hogy a Fidesz közelében nagyon sokan vannak, akik Erdélyből származnak. Azt viszont empirikus kutatásokból tudjuk, hogy az anyaországba áttelepült határon túli magyarok között nagyon erős az összetartozás érzése, intenzív lokális identitástudat jellemzi őket. A vajdaságiak és az erdélyiek is nagyon határozottan érzik a különbséget a helyiek és a belmagyarok között. Érdekes például, hogy a tolerancia vagy a segítőkészség tekintetében az erdélyi magyarok nincsenek sokkal jobb véleménnyel a belmagyarokról, mint az erdélyi románokról. Nagyon erős ez az önállóságtudat, amelyet hosszú távon azonban éppen a magyar állampolgárság kezdhet ki. Salat Levente szép esszékben számol be a jelenségről: hogyan válik egy önálló, független politikai célokkal, akaratképzéssel, mobilizációval, szervezettséggel rendelkező határon túli közösségből egy, a magyarországi politikába becsatornázott, a budapesti központból irányított közösség.

– Amely addig is visszahat az anyaországi politikára, méghozzá saját élményeivel. Ha tényleg létezik olyan erdélyi lobbi a magyar politikában, amely hordozza a 2004-es trauma sérelmét, akkor annak preferenciái eltérhetnek azokétól, akik itthon nevelkedtek.

– Ez nem volna meglepő, magam is ilyesmit feltételeznék, bár erről nincsenek kutatások. Azért halkan megjegyzem: én óvakodnék a lobbi kifejezéstől, az sokak számára valamilyen összeesküvést sugallhatna. Az intuícióm mindenesetre azt súgja: akik most itt élnek, de a határon túl szenvedték el a 2004-es népszavazás sokkját, némiképp más felfogást vallanak például a baloldalról vagy a nemzetről, mint mi, akik akkor nem éreztük át teljes mértékben ennek az eseménynek a jelentőségét.

Pogonyi Szabolcs

(1974) a Közép-európai Egyetem Nationalism Studies programjának oktatója. Kutatási területei az állampolgársági összehasonlító jog, a diaszpórapolitika és a multikulturalizmus.

2008-ban szerzett PhD fokozatot az ELTE-n, azóta számos politikaelméleti cikket írt, több, a tudományterület történetével foglalkozó kötetet szerkesztett. Közösségelvűség és politikai liberalizmus című monográfiája 2012-ben jelent meg.