Halálos baleset történt Sopronban

Halálos közlekedési baleset történt Sopron belterületén a Pozsonyi úton vasárnap délután – közölte a rendőrség honlapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

2022. július 24., 19:24

Szerző:

Közleményükben azt írták: az elsődleges információk szerint egy motorkerékpáros előzést követően – eddig tisztázatlan körülmények között – árokba hajtott, majd egy fának ütközött, és a helyszínen elhunyt.

A műszaki mentés és a szemle ideje alatt a forgalom rendőri irányítás mellett egy sávon halad.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: 168.hu / Dimény András)

A sekély és melegedő élővíz nagyon hamar oxigénhiányhoz és így katasztrófához vezethet a halállomány területén, és úgy tűnik, már a lehalászás sem százszázalékos megoldást, a baj igen nagy.

A BRFK részletes választ küldött szerkesztőségünknek azzal kapcsolatban, mi is pontosan a sorsa a Szabó Bálint szegedi ügyvéd által belengetett budapesti gazdatüntetésnek. A rendőrség információi szerint a kért útvonalra már korábban bejelentett rendezvények miatt augusztus 20-ára nem kaptak területfoglalási engedélyt, de a tüntetést megtarthatják, csak éppen a belvárosba nem mehetnek be.