Hajrázni kell

- Az ellenzéket sokan kritizálják számos ballépése miatt, ugyanakkor a Kormányváltás politikusai elképesztő érdeklődésről számolnak be, a közvélemény-kutatások számait pedig a félelemmel magyarázzák. Valaki nagyon „benézi” a helyzetet. Kinek lehet igaza?

– Nagy termekben sok embernek lehet beszélni, de ez ne tévesszen meg senkit. Büszke az ellenzék vezetője arra, hogy 500-1000 ember előtt fórumozik? Ez az új választókörzetek százezernyi szavazójához képest elenyésző nagyságrend. Zajlik a miniszterelnöki kampány, de alatta magukra hagyottak az egyéni jelöltek, akik erejükön felül küzdenek. A választókat elsősorban a helyi ügyek érdeklik. Az egyéni képviselők stábjainak hónapok óta betéve kellene tudniuk a nyolc pontot, milyen kérdésre mit kell felelni, mikor melyik szórólapot adni. Ismerniük kellene minden hozzájuk tartozó települést, hogy hol mit loptak el, mi történt az iskolával, hogyan alázták meg a tanárokat. Ehhez párbeszéd szükséges, ami hiányzik. A kampánynak együtt kellene mozognia az élettel, de ez elkésetten megy. Mintha nem tudnák időben leütni a labdákat. Az ukrán helyzettel sem tudtak mit kezdeni.

– Amikor Bajnai Gordon másnap már kint volt az ukrán követség előtt, akkor meg azt vetették a szemére, hogy túlzásba esett, nincs tekintettel a kárpátaljai magyarokra.

– Jelentős időnek kellett eltelnie, mire kiderült, nem három külön kampány zajlik, és például a követség előtt nemcsak Bajnai Gordon volt ott, hanem személyében a komplett ellenzék. Három hete tűnik egységesebbnek a kampány, ami némileg elkésettnek látszik. De kampányfilozófiák közötti különbségről is szó van: maratoni futás vagy sprint. Én az előbbit szerencsésebbnek tartom, tudva, hogy 42 kilométer után is hajrázni kell. Mások csak száz métert akarnak futni.

– Említette, hogy az értelmiség fanyalog, de a Kormányváltás politikusai is fanyalognak – az értelmiség fanyalgása miatt. Jó kör.

– Igen, azt várják, hogy mindenki legyen hihetetlenül lelkes.

– Vagy legalább maradjon csendben.

– Az már gyanús. Gondolatot, operatív megoldást, szakmai kritikát kell letenni – ez az értelmiség feladata, ahogy mi is tettük legutóbbi konferenciánkkal. A politikusok elvben értenek a kampányhoz, tehát járhatnak jó úton is. Mégis úgy látom, az ellenzék elvesztegette a versenyelőnyét. Program, árnyékkormány híján nem tudott kormányzóképességet felmutatni, sem érdemben eldönteni, hogy a pozitív vagy a negatív kampányra teszi-e a hangsúlyt. Miközben a Fidesz eldöntötte...

– ...hogy a negatívat kiszervezi.

– Úgy van. Az ország tele vidám plakátokkal, Orbán Viktor száját egyetlen negatív mondat nem hagyja el. Mégis durva kampány folyik: vízipólós módon, a felszín alatt.

– A CÖF főszereplésével.

– Az ellenzéknek is lett volna muníciója.

– A médiafölényre és a szabályozásra szoktak hivatkozni.

– Persze, de mit üzennek? Szomorú szemű, szinte síró emberek fogják a tábláikat azzal, mit nem kívánnak. Szemben egy boldogságtól sugárzó kormányzati marketinggel. Mivel azonosuljon a választó? Ő vesztes, szomorú, dühös ember, ha a kormányváltókra szavaz? Ez nem tűnik elég jó üzenetnek.

– A Fidesz hatalmas erőkkel akarja elhitetni, hogy a Kormányváltás egyenlő a Zuschlag-, Simon- (ki tudja, felkészül-e Hagyó is) ügyekkel, miközben – nem mentve a balos történeteket – nagyságrendekkel több közpénz vándorolhatott magánzsebekbe most, mint korábban. Elég csak a Közgépet említeni, vagy a felcsúti birodalmat.

– A balos ügyek kisstílűek, primitívek, ezért érthetőek. A nejlonzacskós világ ismerős, a lakáshitelhez mérhető tízmilliók pedig könnyen elképzelhetők. De ki tudja pontosan, micsoda a Közgép nevű szörny? Egyáltalán, mi az az osztalék? – kérdezi Mari néni.

– Felcsút érthető.

– Az igen. Konkrét személyiségek vannak, maga a király is érintett, a föld látszik. Itt kiütközik az ellenzék gondja: hamarabb és professzionálisabban kellett volna felépíteni a negatív kampányt, nem mindenkinek, külön-külön elzarándokolni a stadionhoz. És előállítani politikán kívüli, hiteles, népszerű szereplőket, akik elmondják a történteket.

– Bármi lesz április 6-án, a legtöbb elemző – köztük ön is – azt mondja, az ellenzék, ha marad is ebben a pozícióban, jobb helyzetbe kerül, például Budapestet visszaszerezheti, és több vidéki nagyvárost is. Mire elég ez?

– Budapestet és a fontos modernizációs központokat az ellenzéknek sikerülhet visszahódítania. Ha a Fidesz egyszerű többséggel nyer, akkor bizonyos ügyekben sikerülhet alkura kényszeríteni. Így lehet esély az építkezésre. De bárki győz is, nem tudom, hogy a ránk váró gazdasági nyomást bármelyik kormány hogyan kezelné. Kiszolgáltatottak vagyunk a nemzetközi tényezőknek: olyan országok csoportjába kerültünk Ukrajnától Oroszországig, Törökországtól Indonéziáig, amelyek külön-külön és együtt is rendkívül törékenyek. Ezeknek az országoknak a pénzpiaci kiszáradása és politikai válsága kiszolgáltatottá teszi a forintot, növeli a magyar gazdaság kockázatát. Tetézi ezt a magyar vezetők nemzetközi hiteltelensége, a kormány választás előtti kiköltekezése, a súlyosan káros rezsicsökkentés. A választás után viszont a fékre kell lépni. Ha a legrosszabb forgatókönyv jön be, és megint kétharmadot kapnak, akkor villámháború jön. Szinte biztos vagyok benne, hogy hetekre pontosan lebontva tudják, mit tesznek a média maradékával, hogyan hatolnak be még inkább a gazdaságba, a pénzügyi és az agrárszférába, az energetikába. Egyedül az autóipart fogják kedvezményezni. Le fogják rombolni az ellenállás, az autonómia valamennyi intézményét és szereplőjét. Nem maradhat velük szemben senki lábon az októberi önkormányzati választásokig.

– Ha a magyar újra rábólint a Fideszre, az unió csak rálegyint: ha nekünk ez kell, ám legyen?

– Igazi, aktív intervencióra Európától senki nem számíthat. A passzív megoldásokat már látjuk: nem jönnek ide, nem fektetnek be, nem hiteleznek, még elkezdhetik az uniós pénzek felülvizsgálatát. Persze, lehet ordítozni, hogy le a gyarmatosítókkal. Mintha Kongóból valaki azt kiabálná: ki veletek! De a „gyarmatosítók” ügyet se vetnek ránk. Az amerikaiak ezt az álláspontot négy éve gyakorolják, s Obama attól még jól alszik, hogy nem találkozik a magyar miniszterelnökkel.

– Csak a Prezi alapítójával.

– Mert vele van miért találkozni. A miniszterelnökkel meg nincs. Más dolguk van. Jönnek ki a válságból, hosszú léptekkel mennek előre. Az ajánlatuk annyi: ha te is szaporázod, jöhetsz velünk. Ott akarsz maradni, ahol vagy? Az ellenkező irányba futnál? Magadra vess. A nyolcvanas években ugyanez történt: megszerveződött mellettünk Európa, és azt láttuk, elhúznak. Csakhogy akkor egy nemzedék megérezte, hogy menni kell, és a társadalom teljes gőzzel Bécs felé kezdett futni.

– Aztán ígértek osztrák cukrászdát is, de nemhogy az nem lett, még Kőbánya külsői sem.

– Értem, miben csalódtak. De ne tegyünk úgy, mintha nem láttunk volna már azt is, mi jön Keletről.