Hagyó-ügy: tizenegy óra két oldalon
Ismét hangsúlyoznom kell, hogy sem én, sem az Egyenlítő blog bármelyik másik szerzője nem érdekelt abban, hogy mentegesse Hagyó Miklóst és a BKV-ügy többi vádlottját. Ha bűnösök, meg kell büntetni őket, ha viszont nem, akkor semmiképpen.
Csütörtökön tett vallomást Mesterházy Ernő, aki az állítólagos bűncselekmények idején Demszky Gábor főtanácsadója volt. Vallomását írásban adta át a kecskeméti bíróságnak, az ügyet tárgyaló Hadnagy Ibolya azt fel is olvasta. Nem áll szándékunkban idézni a dokumentumot, de azért van benne pár dolog, ami több mint érdekes.
Mesterházyt – az esetleges, szándékosan „tájékozatlan” hozzászólók kedvéért: semmi köze az MSZP elnökéhez – tizenegy órán át hallgatta ki a rendőrség. Ezt jegyzőkönyv is tanúsítja. Kétoldalas jegyzőkönyv. Legalábbis a vallomás szerint. No, most következik a kísérlet. Kedves Olvasó! Vegyen maga elé két, 12 pontos betűtípussal, másfeles sortávolsággal teleírt A/4 méretű papírt, és olvassa fel, szépen lassan, hangsúlyozva! Mennyi ideig tartott? Ugye nem 11 óra volt? Megsúgom, hogy ha beszélgetés – ráadásul jegyzőkönyv-szerűen, megjegyzésekkel – kevesebb, mint negyed óra alatt tölt meg ennyit, ha valamiért leírni kényszerülünk. A levegőben lóg hát – legyünk nagyvonalúak – minimum 10 és fél óra.
A vádlott vallomásában azt állítja, hogy ez alatt arról győzködték, hogy tegyen terhelő vallomást Hagyó ellen. Még azt is megígérték neki, hogy kiengedik, ha eleget tesz kérésüknek. Nem tette, bent maradt. De a jó ég szerelmére, Pelikán elvtárs, hát végre kértek magától valamit!
Nekem egyébként semmi bajom Hadnagy bírónővel, aki nyilván munkaköri kötelességéből fakadóan figyelmeztette Mesterházyt a vallomás felolvasása után, hogy a hamis vád milyen következményekkel járhat. Azt azonban elvárnám, hogy ezt legalább egy magánlevélben közölje azokkal is, akik a szabadság ígéretével csaknem fél napon keresztül győzködték Mesterházyt a Hagyó elleni vallomásra. Mert ha Demszky korábbi tanácsadója igazat mond, akkor a kihallgatókat is bíróság elé kell citálni. Persze ezt a lépést ki lehet hagyni, de akkor jelentse be az igazságügyi miniszter, hogy újra beköszöntött a koncepciós perek ideje.
Egyenlítő: Hagyó-ügy: tizenegy óra két oldalon