Hackertámadás ért 6800 e-mail fiókot, ügyvédek jelszavai kerültek ki

2018. január 19., 16:27

Szerző:

Információink szerint hackertámadás ért – a Telekomhoz is kapcsolódó – több elektronikus postafiókot. Úgy tudjuk, a támadásban több ügyvéd e-mail-fiókja is érintett. A Telekomnál az után érdeklődtünk, hogy hány fiókot érint a támadás, mikor állt helyre a szolgáltatás és igaz-e az a hír, hogy főként ügyvédi irodák vagy ügyvédek elektronikus postafiókját kellett blokkolni.

A Magyar Telekom PR irodájának nevében a következő választ kaptuk: „A tegnapi nap során nemcsak Telekom szolgáltatáshoz kötődő e-mail adatbázis lopásra (nyilvánosságra kerültek e-mail címek és hozzájuk tartozó jelszavak) reagálva, a Telekom elsődlegesen az érintett ügyfelei biztonságát szem előtt tartva, azonnali jelszó módosítást kért az interneten nyilvánosságra került e-mail címek esetében, megelőzve azt, hogy illetéktelenek beléphessenek az adott  fiókokba.  A jelszó módosítással elkerülhető, hogy illetéktelenek hozzáférjenek a postafiókhoz.” Ekkor még sem az érintettek személyéről, sem az e-mail fiókok számáról nem adtak felvilágosítást. Ezt egy későbbi, péntek este 21:48-kor érkezett levélben kaptuk meg, amely így hangzik: „A Nemzeti Kibervédelmi Intézet honlapján közzétett információk szerint mintegy 6800 e-mail címet szereztek meg. Ezek mindössze kis része a Telekom internetszolgáltatásához kapcsolódó (t-online.hu vagy t-email.hu domainnevű) e-mail cím, és azok sem a Magyar Telekom rendszeréből kerültek ki. A Telekom pont biztonságuk érdekében küldött jelszóváltoztatási kérést ezen ügyfeleknek, hogy megelőzzön egy esetleges postaládafeltörést.” 

Több jelszó is nyilvánosságra is került.
Fotó: Unsplash

Pálvölgyi Miklós polgári, gazdasági joggal, közpolitikai ügyekkel foglalkozó ügyvéd (ellenzéket, sajtóterméket, civil szervezetet képviselt már kormányzati szervek ellen) lapunknak azt mondta, tegnap a Telekom jelezte neki, hogy postafiókjában szokatlanul nagy forgalmat észlelt.

– Kilőtték az email-fiókomat és kérték, hogy változtassam meg a jelszavamat. Érdekes, hogy az utolsó elküldött levelem, egy egyszerű szöveges üzenet volt, ami sokáig a postázandó mappában maradt, nem tudta a rendszer elküldeni. Erről számoltak be, más ügyvédtársaim is – mondja.

Pálvölgyi Miklós szerint olyan ügyvédek fiókját is támadás érte, akik a Gmail szolgáltatásában regisztráltak.

Sziklai János polgári és céges ügyekkel foglalkozó ügyvéd érdeklődésünkre azt mondta, tegnap délután vette észre, hogy egész nap nem kapott e-mailt. Megpróbálta frissíteni a rendszert, mire kiderült, hogy nem érvényes a jelszava.

Felhívta a Telekomot és azt a választ kapta, hogy feltörték a postafiókját. Mint kiderült, a megkérdezése nélkül megváltoztatták a jelszavát, amit be is diktáltak neki.

Sziklai János is több érintett ügyvédről tud, de nem tartja valószínűnek, hogy az általuk képviselt ügyek és a támadás között kapcsolat lenne. Mivel a Telekom azt nem ismerte el, hogy tőle kerültek ki az email címek, csak találgatni lehet, pontosan honnan szerezték az adatokat.

Szakértők szerint az ügyvédek email címei az ügyvédi kamara honlapjáról egyszerűen hozzáférhetőek, sokkal nehezebben szerezhették meg a Telekom rendszeréből, vagy a januártól életbe lépett Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatásból. Ez az, amelyen keresztül az ügyvédeknek kötelező az iratforgalmukat elektronikusan bonyolítani. Egyelőre nincs válasz arra, miért sok az ügyvéd az érintettek között és honnan szerezték meg a hackerek az adataikat. De bárhonnan is lopták el a címeket, a jelszavakhoz egyik felsorolt helyen sem juthattak hozzá.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.