Habony tanulmányait is Soros fizette
A kormány Soros- és CEU-ellenes felbuzdulásának hatására egyre újabb és újabb fideszesek kerülnek elő (gyakorlatilag a teljes pártelit és jó néhány kormányzati vezető), akik korábban Soros-ösztöndíjjal (és/vagy a CEU-n) tanultak. A legismertebb talán Orbán Viktor, akinek ez tette lehetővé oxfordi tanulmányait, de például kevesen tudják, hogy Kövér László is Soros-pénzből kutathatta a kelet-európai társadalmi mozgalmakat.
Nem volt ez másképp Habony Árpád esetében sem – írja a Magyar Nemzet. Orbán Viktor tanácsadója és egyik legfőbb bizalmasa is Soros-ösztöndíjas volt egykor, legalábbis ez derül ki a Hübners-féle Ki kicsoda? kiadványban megjelent önéletrajzából. Habony az 1987 és 1990 közötti adatok szerint az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) és a Soros alapítvány közös papírrestaurátor-iskolájába járt.
A két intézmény együttműködését még 1986–1989-ben Poprády Géza, az OSZK egykori főigazgatója hozta tető alá, a Soros alapítvány pedig több millió forinttal támogatta a képzést, amelyben Habony több korábbi cégtársa is részt vett.