Habony átvilágítását követeli az Együtt
Az Együtt továbbra is Habony Árpád miniszteri szintű nemzetbiztonsági átvilágítását követeli, hiszen nem egyszerű ivócimbora, hanem államtitkokhoz fér hozzá, és tízezreket érintő, milliárdos kérdésekben közvetít.
Rogán Antal kabinetminiszter tegnap az ATV Szabad szemmel című műsorában úgy nyilatkozott: abszurdnak tartja, hogy Habony Árpádnál felvetődik a nemzetbiztonsági átvilágítás kérdése, hiszen akkor mindenkit át kellene világítani, aki leül sörözni a miniszterelnökkel – számol be a 444.
Az Együtt szerint igenis át kell világítani Habony Árpádot, aki nem egyszerű ivócimbora, hiszen Orbán Viktor főtanácsadójaként bizonyára naponta olyan információk birtokába jut, amelyekkel visszaélve jelentős nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. „Ráadásul, ahogyan azt a budapesti közösségi közlekedési tárgyalások alkalmával is láthattuk, Habony Árpád olyan ügyekben közvetít, amelyek emberek tízezreinek napi életét és több tízmilliárd forintot érintenek. Ehhez még hozzá jön, hogy Habony Árpádnak egy forint hivatalos jövedelme sincsen, mégis olyan fényűző életmódot folytat, mintha havonta többmilliós bevételei lennének. Felmerül tehát a kérdés: miből futja rá?” – írják közleményükben.
Az Együtt felszólítja Lázár Jánost és Rogán Antalt, hogy egymásra mutogatás helyett vessék alá Habony Árpádot olyan nemzetbiztonsági átvilágításnak, amelyet a miniszterek esetében alkalmaznak.