Ha nincs ellenség, keresnek

- Ősszel kockás ingben volt címlapfotó nálunk. Most látom, a csíkostól sem idegenkedik.

– Ha nem lenne morbid tréfa, mondhatnám: szoktattam magam ehhez a viselethez. És ez nem is vicc, tényleg rezgett a léc, elvben nyolc hónap volt a tét. De ma már csak azért hordok csíkosat, mert állítólag slankít.

– Akkor megnyugodhatunk. Gondolja, hogy ezzel valóban kimondták az utolsó szót?

– A gátperben biztosan. De semmi sem lehetetlen, ha a Fideszről van szó. Józan ember azt remélhetné: a „második kétharmad” egyetlen haszna, hogy lenyugtathatná őket, csillapítva fékezhetetlen támadókedvüket. Ám a rendszer működésének alapelve az instabilitás, az örök készenléti állapot. Ha nincs ellenség, keresnek maguknak, legyen az bármi: alapítvány, bank, unió, Molnár Gyula, pálinkafőzési jövedék. Ha ősszel, a másodfokú ítélet után borúlátó voltam, ma kétszeresen is az vagyok. Ez már valóban kóros állapot.

– Ha az ember megszabadul egy 2006 óta tartó eljárássorozat terhétől, sok mindennel számot vet. Végiggondolja, mi fontos igazán. Mit jelent a család, a barátság? Milyen szerepet tölt be ezekhez képest a politika? Mit szólt például a fia, aki végigülte apja tárgyalásait?

– Harmadéves joghallgatóként kísért el néha. Nem az én ügyem miatt választotta ezt a szakmát, az inkább csak taszíthatta. Amikor a vezető bíró kihirdette a végső, felmentő ítéletet, elemi volt a hurráhangulat. Utólag tudtam meg, az ő társasága ujjongott. Nem vagyok érzelgős, de az ilyesmi azért jólesik. A fiam azt mondta: visszatért a hite; mégiscsak létezik Magyarországon független, szakmailag hiteles bíráskodás.

– Pár hónapja azért indulatosabban nyilatkozott a hazai bíráskodás nívójáról. De megértem, vesztésre állt.

– Azóta gondolkodtam ezen is. Ha makacsul tartjuk magunkat a hithez, hogy a jogállam legfőbb ismérve a bírói függetlenség, abba a tévedés joga is belefér. Végül is nincs okom panaszra. A lehető legerősebb jogi, morális megerősítés mégiscsak a Kúria állásfoglalása. Májust írunk, százötven nap van az önkormányzati választásig. A felmentő ítélet viszonylag korán született.

– Korán? Máris kampányban, újraválasztásban gondolkodik?

– Nem így értem. Ha a Fidesz héjái úgy gondolják, hogy a XI. kerület fontos...

– ...számukra minden fontos. Egyetlen porszem el nem veszhet.

– Nos, akkor elég idejük van arra, hogy valamibe beleráncigáljanak.

– Ennyire bizonytalan?

– Nem én vagyok bizonytalan. Minden bizonytalan. Csak egy példa: a „súlyosbító tanúról”, aki másodfokon vallott rám, csak most derült ki, hogy hamis vád, rágalmazás miatt jogerősen elítélték. Azt a pert is egy polgármesterrel szemben veszítette el. Úgy látszik, ez a szakmai specialitása.

– Biztos abban, hogy egy új vádat politikailag sikeresen be lehet adni a választóknak?

– A digitális világban, ha valakire rányomnak egy virtuális bélyeget, élete végéig rajta marad. A múltkor megszólított egy hölgy a piacon. Messziről láttam – politikusnak ehhez szeme van –, hogy „baráti karakter”. „Jaj, Molnár úr, de jó, hogy újra látom!” Az emberek egy része úgy éli meg: ha két hónapig nem lát, biztosan ültem. Pedig egyetlen percet sem töltöttem előzetesben. A történet B verziója így szól: „Úristen, mennyire lefogyott, Gyula!” Merthogy rossz lehet odabenn a koszt. Olyan érzés volt a napokban a piacon járni-kelni, mintha állatkerti simogatóban lennék. Megfogadtam: ha újrakezdhetem, és négyéves kitérő után ismét megválasztanak, jóváteszem az elvesztegetett időt.

– Belemenne a gátügybe, ha visszapörgethetné az idő kerekét?

– Hát... Azt mondom, belemennék. De mivel már tapasztaltabb vagyok, nem hajszolnám az ügyeket, nem kapkodnék. Lehet, hogy tempót tévesztettünk. Az embereknek megerőltető volt a rendszerváltás után a változások iszonyú irama. Ez a mai, zavart politikai klímán is átüt.

– Összehasonlítva a mai képet a „korai Molnár Gyulával”, az utóbbi négy év sokat kivett önből. Nem látom azt a magabiztosságot, amire vevő lehetett a kerület.

– Egy büntetőper légkörét csak az tudja átérezni, aki benne volt. Más mondhatná: vacak ügy, sima politikai perecske, megtáncoltatják a Gyulát. De van ennek más olvasata is. Szerintem kicsivel jobb ember lettem. Valaha jártam a politika csúcsán, voltam „nagy ígéret”, a jövő embere. Mára talán körültekintőbb, óvatosabb lettem. A jogi rehabilitáció május 20-án megtörtént. A politikai jóvátétel az a pillanat lesz, ha újra elnyerem a kerület bizalmát.

– Másfajta jóvátételre – revánsra, kártérítésre – nem is számít?

– Ugyan. Kártérítésnek, ellenpernek semmi értelme. Viszont egy dolgot nem hagynék ki. Szerintem most jött el az ideje, hogy fideszes vetélytársam kiálljon ellenem, még akkor is, ha vezére példáját követve vitafóbiája van. Üljünk le, mondja el, mi a baja velem és „a nyolc évvel”, ami a nevemhez is köthető. Egyúttal beszámolhat arról is, mivel töltötte hivatali idejét. Mert nem az a baj Újbudán, hogy a Fidesz regnál, hanem az, hogy a kerület szánalmasan stagnál. Elműködget. Sikeresen kivezették Újbudát a főváros fejlődő kerületei közül.

– Olyan biztos, hogy vissza akar térni? Szeretné, ha lenne egy unokája, aki a Google-on azt olvasná: Molnárt másodfokon is elítélték? Molnár hárommilliárdos kárt okozott?

– Épp ezen fogunk változtatni. Egyelőre azt tudom ígérni: az újbudai városháza Magyarország legáttekinthetőbb, legnyíltabb hivatala lesz. Minden közbeszerzést százszor átgondolunk. Ha kell, ötször is újrapályáztatunk. Minden döntést nyilvánossá teszünk az interneten.

– A Molnár-perek, ahogy látom, arra jók, hogy kiöljék a politikából a maradék kreativitást, a tetterőt, a pezsgést. A rettegő politikusok biztonsági köröket futnak.

– Ez túlzás. De aki megégette már magát, az a gyufaszáltól is félni fog. Ha valakit Magyarországon meggyanúsítanak, arról a közönség hetven százaléka simán elhiszi, hogy bűnös. Ha felmentik, nyilván kimosták, ha elítélik, jogosan varrták be. Évekig jártam tévéstúdiókba, ahol kizárólag azt magyaráztam, mi az, amit nem követtem el. Még a jóindulatúbb nézőből is azt a hatást válthatta ki: „Jól van, Gyulám, mi megbocsátunk. Legközelebb majd óvatosabb leszel.”

– És az lett. Visszavonhatatlanul „foltosnak” érzi magát?

– Nem akarom sajnáltatni magamat. Én választottam ezt a pályát, viselnem kell a következményeket. Sokan ismerik a klasszikus Örkény-egypercest, amelyben a híres író hajnalban csónakázni indul a tóra, és a parttól távol, ahol már nem látják, odaszól a gondnoknak: „Volentik bácsi, húzza be az evezőket. Megpróbálok a vízen járni.” Volt olyan életszakaszom, amikor elhittem magamról, pár lépést meg tudok tenni a vízen. Ma már tudom, nem megy.