Ha nem rendeződik a helyzet, szeptemberre akár negyven kórház is bezárhat
Még a Hvg.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy megszűnt a kórházak mentessége a szigorú gazdálkodási szabályok alól. Korábban ez a lazítás tette lehetővé az intézményeknek azt, hogy akkor is fizessenek bért és el tudják látni a betegeket, ha az egészségpénztártól kapott ellátmány arra már nem nyújtana fedezetet - írja a Népszava.
A kórházak elvben már legalább négy éve nem költhetnének többet, mint amennyire az éves keretükből telik, viszont mostanáig - a betegellátás érdekében - befogadták számláikat akkor is, ha azok a költhető keretüket meghaladta.
Most az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyomatékosan jelezte a kincstárnak, lejárt a türelmi idő.
Ez pedig nagy bajt jelent. A Népszavának nyilatkozó szakemberek úgy vélik, ha majd nem áll fenn a kivételezett helyzet, akkor körülbelül 40 intézményre kerülhet ki a zárva tart tábla legkésőbb szeptemberre. Elsőként az eladósodott intézmények kerülhetnek bajba, mert azoknál a tartozás eleve ráterhelődik az elkölthető szabad forrásokra.
A Népszava úgy tudja, Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár is „küzd” azért, hogy vegyék ki a kórházakat az érintett szabály hatálya alól, biztosítsák továbbra is kivételezett helyzetüket, de a lap információi szerint eddig nem járt eredménnyel.