Ha Gyurcsány adja el, az rossz, ha Orbán, akkor az „hasznos és jó” – mi az?

A nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánított értékesítés Deák Dániel szerint hasznos és jó, ugyanis magyar kézen marad a cég, nem külföldiek veszik meg.

2022. február 23., 13:50

Szerző:

A Magyar Közlönyben hirdette ki a kormány kedden a rendeletet arról, hogy 17 órától nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíti az állami Antenna Hungária értékesítését a 4iG cégnek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ahogy a DIGI értékesítése is történt nemrég, az ügyletet nem vizsgálhatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), illetve nem fordulhatnak bírósághoz a piac szereplői a tranzakció kapcsán, írja a Media1.

Estére meg is érkezett a közlemény, amelyben bejelentették, hogy megállapodott a magyar állam képviseletében Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és Jászai Gellért – Mészáros Lőrinc volt üzlettársa –, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója az Antenna Hungária tulajdonszerzésével kapcsolatos apport és részvényjegyzési szerződés végrehajtásának zárásáról.

A szerződésnek megfelelően a 4iG Nyrt. tőkeemelést hajt végre az Antenna Hungáriában oly módon, hogy első lépésben apportálja a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-ben, valamint leányvállalataiban (Invitel Zrt., DIGI Infrastruktúra Zrt., i-TV Zrt.), az Invitech ICT Kft.-ben, továbbá a montenegrói mobilszolgáltatóban, a Telenor Montenegróban lévő 100 százalékos részesedéseit az állami társaságba. 

A jelenlegi tőkeemelés értéke eléri a 402 milliárd forintot. 

A beruházás kapcsán felkerestük a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét, ugyanis nemrég az egyik kormányzati lapban nevezte a baloldal bűnének,  hogy az Orbán-kormány előtti baloldali politikai vezetés 2002 és 2010 között 190 állami céget privatizált és adott el külföldi befektetőknek. „Megváltak az Antenna Hungáriától és a Budapest Airporttól, de magánosították a Malévot is” – olvasható a cikkben.

Deák röviden úgy nyilatkozott a 168-nak, hogy mivel nem gazdasági elemző és nem is jogász, ezért nem tudja megítélni az Antenna Hungária értékesítését. Hozzátette azonban, hogy míg 2010 előtt külföldi tulajdonba adták el az állami vállalatokat,

addig ma magyar kézben maradnak a cégek, ez pedig „hasznos és jó.”

(Kiemelt képünk illusztráció: MTVA/Bizományosi: Róka László)