Gyurcsányt nem nyilvánosan feszítik meg

Nem nyilvános Gyurcsány mentelmi ügyének tárgyalása - Nem nyilvános ülésen foglalkozik majd az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyével - dőlt el a házbizottság csütörtöki ülésén.

2011. május 13., 07:21

A volt szocialista kormányfőt hivatali visszaélés miatt tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben, a legfőbb ügyész ezért mentelmi jogának felfüggesztését kérte - számolt be a

Híradó.

Gyurcsány Ferenc korábban jelezte: mentelmi jogának felfüggesztését kéri a parlamenttől, az ügy minden, számára elérhető dokumentumát nyilvánosságra hozza és kezdeményezi, hogy ügyében a mentelmi bizottság - a főszabálytól eltérően - nyilvános ülést tartson.

A kormánypárti frakciók és az LMP nem támogatták a volt miniszterelnök nyilvános bizottsági ülésre vonatkozó kérését – közölte a házbizottság ülése után az Országgyűlés sajtófőnöke. Altorjai Anita elmondta: az említett képviselőcsoportok azzal érveltek, hogy azon a plenáris ülésen, amelyen majd terítékre kerül a mentelmi ügy, az érintett felszólalhat; továbbá nem kívánnak egy húszéves gyakorlaton, precedenst teremtve változtatni.

Az MSZP és a Jobbik támogatta Gyurcsány Ferenc kérését, Kövér László házelnök azonban a kormánypárti frakciókkal és az LMP-vel egyetértésben nem támogatta azt - közölte a sajtófőnök.