Gyurcsány most minden titkát elárulta Orbánról
Molnár közlése szerint Gyurcsány a Nemzetbiztonsági bizottság hivatalos helyiségében tájékoztatta az általa korábban a nyilvánosság előtt elmondottakkal összefüggésben. A találkozóról szó szerinti jegyzőkönyv készült. Az elhangzottak a DK-elnök kérésére a továbbiakban minősített információkként kezelendők, azok másokkal nem megoszthatók – tette hozzá Molnár. A bizottsági elnök jelezte: a jegyzőkönyvben szereplő állításokat kizárólag a Gyurcsány által elmondottakból ismeri, azok valóságtartalmáról meggyőződni nem tudott és nem is tud.
Fotó: Bazánth Ivola
Korábban az MSZP kezdeményezte, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, miután a volt miniszterelnök azzal vádolta meg a jelenlegi kormányfőt, hogy Oroszország titkos információkkal zsarolja. A meghívásra a Fidesz úgy reagált, hogy az MSZP és Gyurcsány rendezze a belső háborúit egymás között. A kormánypárt javasolja, hogy Gyurcsányt a parlament egészségüggyel foglalkozó bizottsága hallgassa meg, a szocialistákat pedig négyesmetró-ügyben az ügyészség.
A Nemzetbiztonsági bizottság múlt szerdai ülése után Molnár sajnálatosnak nevezte, hogy sem a kormányfő, sem Gyurcsány nem jelent meg a testület ülésén. Közölte: az ülésen a szolgálatok jelen lévő vezetői azt a tájékoztatást adták, hogy 1990 óta hivatalban lévő magyar miniszterelnökkel kapcsolatban a nemzeti szuverenitást érintő biztonsági kockázat nem merült fel. A testület többi tagja is megerősítette, a titkosszolgálatok azt mondták: a miniszterelnökkel kapcsolatban semmilyen terhelő adat, információ nem áll rendelkezésre.
Gyurcsány eddig még semmiféle bizonyítékkal nem állt elő, de korábban azt állította, hogy Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és személyesen Orbánhoz köthető korrupcióról, a Hír TV-nek adott tegnapi interjújában pedig azt mondta, hogy
- Orbánnak van vagy volt egy titokban tartott svájci bankszámlája,
- ő látott banki kivonatokat, amelyek egyikén Orbán kedvezményezettként szerepel,
- összesen több száz millió és egymilliárd forint közötti összegről van szó,
- minderről sok évvel ezelőtt egy orosz forrásból értesült,
- a kivonatokat egy közvetítő mutatta meg neki, akivel eddig kétszer találkozott,
- sokba fog kerülni, de kész kifizetni azt a pénzt, amelyet a kivonatokért kérnek.
Várjuk a folytatást.