Gyurcsány Ferencnek a baloldali politikusok szerint is le kellene mondania

Lamperth Mónika korábbi MSZP-s belügyminiszter és önkormányzati miniszter az ATV Aktuál című műsorában lemondásra szólította fel Gyurcsány Ferencet és az MSZP vezetőit is.

2024. június 14., 10:52

Szerző:

A Demokratikus Koalíció kudarccal felérő eredményt ért el a múlt vasárnapi választáson, és emiatt egyre többen kritizálják a párt vezetőjét, Gyurcsány Ferencet. Szerda este a Partizán műsorában Medgyessy Péter volt miniszterelnök is arról beszélt, hogy szerinte Gyurcsánynak és feleségének, Dobrev Klárának is a háttérbe kellene vonulnia – írja az Index.

Gyurcsány Ferencnek és a szocialista párt két elnökének le kell mondania

Hasonló véleményt fogalmazott meg Lamperth Mónika korábbi MSZP-s politikus is, aki az ATV Aktuál című műsorának vendége volt. A politikus először elmondta: nagyon izgalmas választást tudhatunk magunk mögött, amelyen olyan kisvárosokat és közepes városokat sikerült megszerezniük az ellenzéki pártoknak, ahol régebben mindig is a Fidesz vezetett.

„Barcs, Csurgó, Nagykanizsa, Pápa, Paks, ezek nagyon-nagyon izgalmas dolgok” – sorolta a korábbi belügyminiszter. Majd kitért arra is, hogy a XV. kerületben – amely mindig is a DK zászlóshajója volt – most a választók mindössze 14,6 százaléka szavazott a Demokratikus Koalíció listájára. Erre a műsorvezető feltette a kérdést, hogy mi következik ebből, melyre Lamperth azt felelte:

„Én nagyon-nagyon el vagyok keseredve mint baloldali szavazó. Éjjel megnéztem, amikor kiáll Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Kunhalmi Ágnes az eredményvárón. Mintha nem értenének semmit ebből a választási eredményből. Határozott meggyőződésem, és illő tisztelettel fel is kérem Gyurcsány Ferencet és a szocialista párt két elnökét, mondjanak le!”

Lamperth Mónika példaként hozta fel azokat a választásokat is, ahol a szocialista politikusok lemondtak egy-egy vereség után: „1998-ban Horn Gyula mondott le a vereség után, 2010-ben pedig Lendvai Ildikó, jómagam és mindannyian lemondtunk” – emlékeztetett.

(Kiemelt képünk: Gyurcsány Ferenc. Fotó: Merész Márton)

Lázár János építési és közlekedési miniszternek elege lett a városában zajló ellenzéki „dínomdánomból”, szerinte az emberek adóját okosabban kellene felhasználni. Ezért javasolni fogja, hogy vessenek ki a városra egy helyi iparűzési adót.