Gyurcsány felelősségre vonását követeli a Jobbik
A párt a 2006. őszi budapesti események okán követeli a terrorcselekmény miatti gyanúsítást, majd a vádemelést is Gyurcsány Ferenccel és „társaival” szemben.
Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő és Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő közös, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye felidézi, hogy múlt pénteken nyújtotta be az ügyészség a vádiratot a 2006. őszi budapesti eseményekkel összefüggésben 14 volt, illetve jelenlegi rendőrtiszttel szemben.
A vádlottak között van többek között Gergényi Péter akkori budapesti, Bene László akkori országos rendőrfőkapitány és Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat akkori parancsnoka.
A Jobbik szerint üdvözlendő a felelősségre vonás, „de még mindig kevés”. A közvélemény elvárja a bíróság gyors, a nyilvánosság számára átlátható és pártatlan eljárását a mielőbbi érdemi határozathozatal érdekében, miután már így is megengedhetetlenül sok idő telt el a véres események óta – hangsúlyozza a két politikus.
Kiemelik, „a legnagyobb baj”, hogy nincs a vádlottak között egyetlen akkori politikai vezető, így Gyurcsány Ferenc sem, őt még ki sem hallgatták. A számos rendelkezésre álló bizonyíték és jelentés ellenére a terrorcselekmény miatti felelősségre vonás még várat magára, de a felelőssége szóba jöhet katonai bűncselekmények felbujtójaként is, akkori megnyilatkozásai és szerepvállalása alapján – ismertetik.
A terrorcselekményt a törvény tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel bünteti. Ezzel kapcsolatban több feljelentést is benyújtottak – ismerteti a közlemény.