Gyurcsány egy órát beszélt és tüntetni hívott mindenkit

Hazafias kötelezettségnek nevezte Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció szombati kongresszusán az ellenzéki erők összefogását, amely nélkül szerinte nem váltható le az Orbán-kormány. A pártelnök a március 15-ei ünnepre közös fellépést, ellenzéki erődemonstrációt javasolt. A kongresszus elfogadta a párt programját, amit a Fidesz szóvivője azonnal élesen bírált.

2013. január 27., 12:04

Az ellenzéki szervezetek hazafias kötelessége, hogy megtalálják a választási együttműködés módját, aki nem ezen dolgozik, az Orbán Viktor hatalomban tartásán munkálkodik – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) kongresszusán szombaton.

A DK elnöke a budapesti SYMA csarnokban nagyjából kétezer párttag előtt azt mondta: sok részletkérdésben nincs egyetértés az ellenzéki oldalon, de „az alkotmányosság helyreállítása” közös cél. Szerinte a nézeteltérések nem gátolják a közös indulást a választásokon. Azt javasolta: az ellenzéki szervezetek közösen ünnepeljék március 15-ét, legyen a nemzeti ünnep „ellenzéki erődemonstráció”.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: nem ért egyet azzal, hogy a szocialista párt vezetése elnézést kért a határon túli magyaroktól az MSZP-nek a kettős állampolgárságról szóló, 2004. decemberi népszavazáson képviselt álláspontjáért. „Ezt tiszteletben tartom, de nem értem és nem értek vele egyet. (...) Ezért is vagyunk más pártban” – jegyezte meg, megerősítve: továbbra is helyteleníti, hogy állampolgárságot kapjanak, akik nem élnek Magyarországon, nem osztoznak a teherviselésben, nem viselik szavazatuk következményét. Kitért arra is, más ellenzéki erőkkel szemben a DK kitart amellett, hogy a rendőrséget – az elkövetett jogsértések ellenére – meg kell védeni 2006. őszi fellépéséért – írta az MTI-re hivatkozva a Népszabadság.

Gyurcsány Ferenc – aki előzőleg a DK elnökségi tagjaival együtt a Coldplay együttes egyik dalára vonult be a csarnokba, miközben szimpatizánsai felállva köszöntötték – egyórás beszédében kifejtette: a jelenlegi alaptörvény „barkácsolása” helyett vissza kell térni a 2010-es kormányváltás előtti alkotmányhoz. Ezt azzal indokolta, hogy az alaptörvény „illegitim”, sérti az 1989-ben létrejött köztársaság alapeszméit, és vezetőinek képére akarja formálni az országot.

Folytatás és részletek a

NOL-on.