Gyulának története van

Molnár Gyula a negyedik pályázó az MSZP pártelnöki posztjára. Taktikázott, utoljára jelentette be a szándékát, és azonnal felsorakozott mögötte több volt pártelnök, ismert szocialista. De vajon képes lesz-e nyerni egy karaktergyilkosság után, s ha igen, felrázza-e az MSZP-t? Maga mondja: ő egyszer már volt olyan forradalmár, aki kiugrott a lövészárokból, lengette a zászlót, de hamar legéppuskázták.

2016. április 22., 17:59

– Gyula kreatív fiú, nem apparatcsik, a társaság központja, szellemes. Korábban egy jó poénért sok mindent beáldozott, de mára megkomolyodott – mondja egy szocialista politikus Molnár Gyuláról. A korábbi újbudai polgármester második házasságában él, bohémsága a múlté, elvesztett és megnyert politikai ütközetek, bírósági hercehurcák után a múlt héten jelentette be: Tóbiás József, Harangozó Tamás és Szanyi Tibor mellett elindul a pártelnöki posztért. Egy ideje fontolgatta visszatérését a politikába, de nem így tervezte:

– Kezdetben nem pártelnökként, hanem csak annak csapatában akartam dolgozni. De menet közben rájöttem, nagyobb változásra van szükség – mondja.

Információink szerint többen agitálták egy budapesti elnöki comebackre, mások biztatták, pályázzon valamilyen országos szoci sarzsira; alelnökségre, elnökségi tagságra, de végül másképp döntött.

A hírek szerint

Tóbiásnem örült az új versenytársnak. Molnár a barátja – mindketten a BIT-ből, a párt egykori ifjúsági szervezetéből jöttek –, próbálta lebeszélni, ám ez nem sikerült neki.

Focizás közben Molnárnak eltört a lábujja, bevérzett a szeme, de feltehetően nem csak ezért halogatta a bejelentést. Jól taktikázott, már minden jelölt ellőtte a patronját, amikor színpadra lépett. Kampányanyaga is lett, névjegykártyányi papiroson hirdeti, széthúzás helyett egységet akar, megerősítené a párttagok hitét, együttműködne a civilekkel, képviselné az MSZP értékeit, és a kiskirályok országát mindenki Magyarországává változtatná.

– Népfrontpolitikus, nyitott alkat, sok irányzattal együtt tud működni. Egy kereszténydemokrata néni mondta nekem egyszer, hogy nem szereti az MSZP-t, de a Gyulát igen – mondja egy párttársa. Persze azt se felejtsük el, hogy a Fidesz-szavazók egy része még mindig az egykor hivatali visszaéléssel vádolt szocit látja benne.

Molnár mögött most felsorakozott több korábbi szocialista nagyágyú, nyerő kreditet kapott sok szegfűs megyétől. Hogy miért és kicsoda ő valójában?

Budai gyerekként nőtt fel, Újbudán élt. Szülei elváltak, anyja külkeres volt, főként Nyugatra utazott. Athénban dolgozott, amikor megbetegedett és nem sokkal később meghalt. Apja hivatásos katonaként szolgált.

– Amikor sorkatonai szolgálatom kezdetén Szegeden meglátogatott, még azt is el tudta intézni, hogy eskütétel előtt elmehessünk rántott csirkézni egy étterembe – meséli.
Sok volt a Gyula a Kádár-kori, polgári családban: anyja testvére is egy Molnár Gyulához ment férjhez.

– Amikor a család a bolgár aranypartra ment nyaralni, a határőrök nem hitték el, amit az útlevelekben láttak. Le akartak szállítani minket a vonatról: velem együtt ugyanis három Molnár Gyula, két Molnár Gyuláné és az unokaöcsém, Tamás utazott velünk – adomázik.

A kémia volt a kedvenc tantárgya, jobb is volt az átlagnál, az országos tanulmányi versenyen az első húsz közé került: a Than Károly Textilipari Szakközépiskolában érettségizett, majd a moszkvai Textilipari Egyetem vegyészmérnöki karára jelentkezett. Itthon ugyanis nem volt ilyen képzés. Akkorra már elváltak a szülei, de állami ösztöndíjasként el tudta tartani magát. Ötössel végzett, marasztalták, legyen Moszkvában kutató, de visszajött Magyarországra.

– Sokat fociztunk. Sörhenger nevű csapatunk nyert a szovjet egyetemi bajnokságon. Itthon a magyar egyetemi bajnokcsapattal küzdöttünk meg: Orbán Viktorékkal és Kövér Lászlóékkal – sztorizik.

Dolgozott gyárban, a harmadik kerületi KISZ-bizottságban. A nyolcvanas évek végén több performance-t is szerveztek.

– Amikor eltörölték az egyenárakat, gondoltunk egyet, és kitettünk a Flórián elé egy fatönköt. Ráírtuk: akinek tele van a tönkje, verjen bele egy szöget. Nemsokára sündisznóvá változott a fa. Nem akartunk bemenni a pártházba, amíg ott munkásőrök vannak, így Kaszásdűlőn kialakítottunk egy közösségi házat, de létrehoztuk a KOSZ-t, a Középiskolások Óbudai Szövetségét is.

– Molnár a lázadó ifjú törökök képviselője volt – magyarázza egy MSZP-hez közeli háttérember. – Ez tetszett Kiss Péternek, ezért karolta fel és később ugyanezért engedte el a kezét.
Molnár úgy emlékszik Kiss Péter volt kancelláriaminiszterre, az MSZP erős emberére, mint a mentorára.

– Jól látott a politikai pályán. Összehívott néhányunkat: Bakonyi Tibit, Mandur Lacit és másokat. Egy, a jövőről szóló megbeszélésen „mérnöki” rajzon magyaráztam el, hogy szükség lenne egy új baloldali ifjúsági szervezetre. Végül ez lett a BIT – mondja Molnár Gyula.

Jöttek a további kreatív ötletek: lemosták a Szabadság hidat, amikor úgy érezték, kevesebb lett a szabadság, és felavatták az egymilliomodik munkanélküli szobrát is.

Háttérbeszélgetéseink során ismerői közül volt, aki pragmatikus innovátornak, megújulást keresőnek nevezte Molnárt, míg más „laza, kalandor fiúnak, nem kitartó típusnak” minősítette.

Huszonnyolc évesen lett a XI. kerületben alpolgármester. A szerencse segítette, az MDF–KDNP- és a Fidesz–SZDSZ-szembenállásban a három szoci képviselőnek erős alkupozíciója volt. Ő tárgyalt a taxisblokád kerületi hangadóival. Helyzetbe hozták és jól élt a lehetőséggel. Sőt a választási vereség után, a kilencvenes évek végén a pártban is alelnökké választották.

– Azt hiszem, a kongresszuson jó beszédet mondtam. De az is igaz, hogy kellett egy fiatal arc. Akkor azt gondoltam, lehet változtatni, csinálni egy 21. századi pártot. Azt írták rólam, hogy én leszek a magyar Tony Blair. Végül olyan forradalmár lettem, aki kiugrott a lövészárokból, lengette a zászlót, de nem állt mögötte senki, és hamar legéppuskázták – mondja.

– Túl gyorsan akart növekedni – vélekedik a harcosságáról egy szocialista vezető.

Sokak szerint a kinyílni készülő molnári ajtóra Kovács László akkori pártelnök fordította rá a kulcsot. Információink szerint az exelnök nemrégiben egy választmányi ülésen – név említése nélkül – arról beszélt, ne legyen pártelnökjelölt az, aki karaktergyilkosság áldozata lett. Többen ezt Molnárnak címzett üzenetként értékelték.

Ütésálló típus, a legsikeresebb szoci polgármesterek egyike – tartják róla a pártban. Miatta hívják Újbudának a XI. kerületet. De beszéltünk olyan országosan ismert párttársával is, aki politikai hitvallását hiányolja:

– Ha valaki egy év alatt semmilyen emlékezeteset nem mondott, annak nincs politikai krédója.
Mások szerint igaztalan a vád, mert Molnár jó ideje tudatosan vonult háttérbe a bírósági ügye miatt.

Szerinte most az utcán kell nyerni, nem a parlamentben, ahol – mint fogalmaz – „mentálisan gyenge” házelnök az úr és nem fair a verseny, mert amerikai focit játszanak baseballütőkkel. Az utcán viszont ott állnak a civilek, akiknek szükségük van erős ellenzéki pártokra.

– Ha eltűrjük, hogy 2018-ban ismét a Fidesz győzzön, akkor vége. A civilek keresnek majd maguknak más pártokat.
Molnár négy cikluson át, 2010-ig volt országgyűlési képviselő és polgármester, rá is szállt a Fidesz.

– Sikeresnek éreztem magam. Ha nincs a karaktergyilkosság és az átlagosnál agresszívabb önkormányzati Fidesz-frakció, folytathattam volna – mondja.

A Kopaszi-gát fejlesztése miatt vádolta meg az ügyészség, a testület szerint pályáztatás nélkül adott volna át önkormányzati területet egy magáncégnek. Jogerősen felmentették, de annak idején a voksolás eredményét is befolyásolta ez az ügy. 2010. szeptember végén, az önkormányzati választások előtt pár nappal példátlan módon személyesen két ügyész és bónuszként Fazekas Géza ügyészségi szóvivő kereste őt, hogy postázzák a gyanúsításáról szóló papírokat. Persze csak fél évvel később emeltek vádat ellene. Kilógott a lóláb.

„Egyetlen erkölcsi bizonyítványt sem állítottak ki olyan alaposan, minden szimpátiát kegyetlenül nélkülözve, mint a tiédet” – írta neki nemrégiben egy barátja. Ha kérdezzük, ez Molnár válasza arra, hogy ekkora hendikeppel lehet-e eredményt elérni.

– Gyulának az az előnye, hogy van története. De ez a hátránya is – elemzi egy párttársa az esélyeit. Nem tudni, hogy a fideszesek vagy az övéi mit lépnek a jelöltségére.

Egyelőre csak az biztos, hogy ismét kilépett a lövészárokból.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.