Győzelmi jelentés
Kovács Sándor nyá. mk. ezredes úr – egyebek mellett – beszélt az egykori Nemzeti Színház robbantásos bontásáról. (Fedőneve: Sunci. Augusztus 4.)
Talán érdeklődésre tarthatnak számot az alábbi kiegészítő adatok.
A Nemzeti Színház 1965. tavaszi lebontása meglehetősen megrázta a társadalmat. Nem szeretném újraéleszteni a vitát: politikai sandaság, avagy közlekedésfejlesztési szükségszerűség iniciálta-e a döntést, ehelyett egy valóságos mérnöki bravúrt szeretnék közkinccsé tenni.
Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter „illetékes állami szervek döntése alapján” korábban kiadott utasítására 1965. március 5-én a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága törzsfőnökének, dr. Sajnovics János ezredesnek az aláírásával felterjesztés készült a honvédelmi miniszterhez a Nemzeti Színház bontásával kapcsolatban. Ebből kitűnik, hogy a katonákra hárul a teljes tető-, födém- és falszerkezet elbontása a járdaszint –1 méter mélységéig. Ez 25 ezer tonna teherhordó falszerkezet bontását jelentette robbantással kombinálva, továbbá 11 ezer tonna vasbeton födémszerkezet robbantását, illetve a mintegy 36 ezer tonnányi bontási anyag elszállítását. Ezt a feladatot a polgári szervek – klasszikus bontási módszerrel – 1965. október 1-jére tudták volna elvégezni, míg a katonák (72 munkanappal, 46 robbantás/munkanappal, összesen 3200 robbantással, 500 tonna/nap szétszedendő és elszállítandó rommennyiséggel számolva) június 1-jéig képesek megoldani.
Eme időszámvetésnél feltétlenül figyelembe kellett venni, hogy a szomszédos lakó- és középületek rendkívüli közelsége csak kis robbanótöltetek alkalmazását teszi lehetővé. Ennek következtében lényegesen megnő a robbantások száma; a korlátozó feltételek miatt a határfalakat az ideális „tiszta robbantás” helyett csak a „robbantás-döntés” kombinált módszerrel lehet elbontani; mindössze minimális mértékben korlátozható a Nagykörút, a Rákóczi út és a Sajtóház környezetének közúti forgalma, illetve a munkaterület szűkös volta következtében – különösen a munka első harmadában – alig néhány rakodógép és 20-25 szállító gépjármű vonható össze egyidejűleg. Mindezek következménye a feladat-végrehajtás időtartamának megnövekedése mintegy 30 százalékkal. (20-25 nap helyett 12 hét).
Befejezésül az ezredes nem kis büszkeséggel hozta miniszterének tudomására: „Jelentem továbbá, hogy a polgári szervek [a Fővárosi Tanács vezetése] kérték biztosítani annak lehetőségét, hogy tanulmányozhassák munkánk organizációját, az egyes feladatok szakmai végrehajtásának módszerét, hogy azt megfelelő polgári szakemberek részére oktatás tárgyává tehessék.”
A kellemetlent összekötve a hasznossal, a miniszter elrendelte, hogy e különleges feladat lehetőségeit kihasználva, mintegy „éles helyzetben” ténykedve, a munkát speciális kiképzési célokkal kapcsolják össze, mint például a technika kezelésének gyakorlása és elsajátítása különleges körülmények között (eddig csak jó minőségű homoktalajban gyakoroltak a munkagépekkel); a technikával szemben támasztott különleges szakharcászati követelmények lemérése és ellenőrzése; kárfelszámolási normák ellenőrzése; fizikailag nehéz feladatoknak „sugárszennyezett területen” való végzése védőöltözetben (itt tehát mégis lehetett kísérletezni, tekintet nélkül az időveszteségre), valamint a polgári egységekkel való együttműködés gyakorlása.
Az ugyancsak dr. Sajnovics ezredes által a miniszterhez április 30-án írt „győzelmi jelentés” szerint a kijelölt erők (140 sorkatona, 4 mérnöktiszt, 2 tűzszerésztiszt és 4 tiszt) „a Nemzeti Színház bontását egy hónappal a kitűzött határidő előtt IV. hó 29-én befejezték”. A megbízó cég a munkáért 480 ezer, a 11 különféle típusú munkagép használatáért 420 ezer forint bérleti díjat fizetett a Magyar Néphadseregnek. A sorállomány 145 ezer forint munkabért és a Fővárosi Tanácstól 72 ezer forint célprémiumot kapott.
Czinege vezérezredes május 19-én rövid levélben büszkén tájékoztatta Pap János miniszterelnök-helyettest a bontás sikeres és gyors befejezéséről, valamint hogy a pozitív tapasztalatok alapján tárgyalni fog az építésügyi miniszterrel arról, miszerint célszerű volna a jövőben is hasonló jellegű nagyobb bontási munkálatoknál hasznosítani a PVOP egységeit.
M. Szabó Miklós
hadtörténész
