Győri videóbotrány: KDNP-közeli embert sejt a helyi ellenzék a felvétel mögött
Egy KDNP-hez közel álló személy készítette a botrányos győri videót, amivel a Fidesz próbálja választási csalással megvádolni a győri ellenzéki pártokat – állította a közös ellenzéki jelölt, Pollreisz Balázs a KlubRádiónak.
Az előzményekről a 168 Óra is beszámolt: szombaton Fekete Dávid, a város fideszes alpolgármestere sajtótájékoztatót tartott arról, hogy a győri ellenzék – a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP – választási csalást készített elő, amikor tavaly novemberben általuk megbízott személyek szegény és hátrányos helyzetű embereket kerestek meg azzal, hogy egy videóban mondják azt, régebben kényszerítették őket, hogy a Fideszre szavazzanak. A videó felkerült az internetre.
Pollreisz Balázs viszont a Klubrádióval közölte:
felismerte a videó egyik résztvevőjét, akit megkeresett, és megtudta tőle, hogy a videót egy KDNP-hez közel álló személy készítette el, a résztvevőknek pedig fizetett. A közös győri ellenzéki jelölt hozzátette: áll a kormánypárt által beígért per elébe, ahol számos bizonyítékkal fogja alátámasztani igazát.

Pollreisz a hvg.hu-nak még elmondta, a videót egy tatabányai benzinkútra kért találkozón mutatta meg neki egy személy, aki magát újságírónak adta ki. Megerősítette, a felvételen romák arról beszélnek, közmunkát ajánlottak számukra cserébe azért, ha a Fideszre szavaznak. Pollreisznek úgy tűnt, az emberek betanult szöveget mondtak. A magát újságírónak kiadó személy ezután arra bíztatta Pollreiszt, ha nyilvánosságra kerül a videó, tegyen feljelentést. A politikus a helyszínen nem árulta el, hogy a felvétel egyik szereplőjét felismerte, később őt kereste meg. A felvételen szereplő nő ekkor azt állította Pollreisznek, fizettek neki a szereplésért, a videót pedig egy, a kormánypártokhoz köthető személy készítette.
Győrben Borkai Zsolt fideszes polgármester botrányos bukása miatt január 26-án tartanak időközi választást. Bár Borkai az önkormányzati választáson nyert október 13-án, november 8-ával lemondott.