Gyerekek, én szóltam

– Ne oda! Leszakad, hozok inkább egy másik széket a konyhából – menti meg fotósunkat a szabadeséstől Róna György.

Harmadik kerületi, tízemeletes panel második emeleti lakásában vagyunk, egy a magánéletében harminc éve szólózó matematikusnál. Nyugdíjasként is napi nyolc-tíz órát ül a számítógép előtt, mindent elolvas, sokat ír, leginkább szerkesztőségeknek küldött e-mailekben okosítja a szerinte „lényeglátás hiányában szenvedő sajtómunkásokat”.

– Fél hat körül kelek, első a gép, bekapcsolom. Pár perc, míg beindul, addig mászkálok, bekészítem a kávét.

A magyar híreket úgy nyolcra átnézem. Aztán beugrom a fürdőkádba, és úszom egy kört. Intézem az ügyeimet, dél, fél egy körül végzek a nemzetközi sajtóval is.

A kilencvenes évek eleje óta megy ez így. Havi három-négyezer e-mailt kap, több százat ír.

– Engem nem a közélet érdekel. Az egyetlen motivációm ez: gyerekek, én szóltam! Mondjuk, duruzsol mögöttem a Bartók rádió, óránként hírek. Esküszöm, ha nem hibáznak, azt sem tudom, miről beszélnek. De abban a pillanatban, hogy valami nem helytálló információ hangzik el, hajszálpontosan emlékszem az előzményekre és a kontextusra. Pedig közben talán levelet írok, skype-olok és játszom is. Matematikusként rendszerelmélettel foglalkozom, egész életemben az volt a dolgom, hogy a lényeget meglássam.

Róna úr apja közgazdász, majd textilipari mérnök volt. Szigorú, merev ember, odahaza is irányított, napi menetrendet szerkesztett személyre szabott feladatokkal.

– Mindennek stimmelnie kellett. Rendszeresen előfordult, hogy apám késő estig dolgozott. Amikor hazaért, bejött a szobába, ahol az öcsémmel aludtunk. Ha úgy találta, rendetlenség van, villany fel: „Fiúk, rendcsinálás!” Lehetett akár hajnali kettő.

A fiúról már gyerekkorában látszott, istenáldotta tehetsége van a matematikához.

– Ötödikes koromban a tanárom sikítozva rohant az igazgatóhoz, hogy az osztályunkban lehetetlen tanítani, mert azonnal bemondom a kétismeretlenes egyenlet megoldását.

Általános után, 1960-ban a nagy presztízsű Kandó Kálmán Szakközépiskolába jelentkezett.

– Mindig kínosan ügyeltem arra, hogy sokkal hamarabb legyek kész, mint a többiek. A többórásra szánt szakközepes matematikai felvételivel negyven perc alatt végeztem. Maximális pontszámot értem el, ennek ellenére nem vettek fel.

A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumba ment, sorra nyerte a megyei matekversenyeket, az országoson harmadik lett.

– Nem értették, tizenhat évesen miért nem én nyertem a Ki miben tudós? megyei fordulóját. Hát, mert összevesztem a bírálóbizottsággal. Az én megoldásom nem volt benne a gimnáziumi tananyagban, ezért másikat akartak.

Több, más megoldás ugyanarra?

– A matematikában, kiskezicsókolom, épp az a szép, hogy rengeteg elképzelés lehetséges. Ez a konkrét eset egy szélsőérték-feladat volt. Függvényét lederiváltam, megnéztem a nulla helyét, levizsgáltam, majd megállapítottam a két szélső helyet. A bizottság viszont azt szajkózta, logikai úton oldjam meg. Nem akartam.
Érettségi után az ELTE matematika szakára ment, ahol másodéves korától a Matematikai Kutatóintézetben dolgozott.

– Az indexemben világhírű matematikusok és szellemi hatalmasságok aláírásai szerepelnek. Fuchs László, Rényi Alfréd, Hajós György, Turán Pali bácsi, T. Sós Vera. Hallatlanul műveltek voltak, hiánypont nélkül tudtak zenéről, képzőművészetről, irodalomról beszélni.
A konstruktív függvénytan lett a szakterülete. Szép szakmai pálya állt előtte, diploma után mégsem maradhatott a kutatóintézetben.

– A gyakornoki állások nem az Akadémiához tartoztak, hanem a minisztériumhoz. Ezeket, velem ellentétben, olyanok kapták, akiknek az apjuk párttagkönyvén, a Biblián és a Kincses kalendáriumon kívül más könyvük nem volt otthon. Nálunk egész könyvtár állt rendelkezésre, folyamatosan szólt a zene. És nem a lakodalmas rock.
Egyik évfolyamtársa 1969-ben beprotezsálta az Építésgazdasági és Szervezési Intézet tervezővállalati főosztályára. Számítástechnikával kezdett foglalkozni. Róna úr feladata volt olyan területeket felkutatni, amelyeken a számítástechnika segítheti a munkát. Végigjárta az ország tervezővállalatait, közben rendszerelmélettel, -szervezéssel, vezetéstudománnyal és termelésszervezéssel is foglalkozott, valamint programozott.

Ő találta föl a „szellemi munkatervezést”.

– A világon először próbálkoztam azzal, hogyan lehet matematikai modellel megtervezni a szellemi munkát. Istenigazából nem vesszük észre, hogy ötven vagy mondjuk harminc százalékkal lehet-e terhelni valakit.

Azt tervezte, hogy konkrét tervezőcsoportok képesek-e megtervezni, amit terveztetni akarnak velük. Világos, ugye? Nem?

– Tervek hálódiagramját hoztam létre, ezen keresztül perfektuálódott a számítástechnika.
Vagy úgy.
Később több tervezővállalat is elkezdte alkalmazni az általa készített rendszert.

1975-ben kilenc hónapot Algériában töltött.

– A Tesco nevű, szellemi exporttal foglalkozó külkereskedelmi vállalathoz szegődtem. Ez a cég nyuszikat szállított külföldre... Nem érti? Többdiplomás, nyelveket beszélő embereket olyan szerződéssel vittek külföldre, amelyek nagyjából az élőállat-export feltételeinek feleltek meg. Életem talán legrosszabb időszaka volt. Írtam két tanulmányt, amúgy semmit nem csináltam.

Algéria után itthon folytatta, egy-két éves feladatokra szerződött állami vállalatokhoz.

– 1980-ban összehoztuk az Állami Biztosító gépjárműkár-nyilvántartási online rendszerét egy uraságtól levetett Siemens számítógépen. Mi csináltuk a népesség-nyilvántartás adatbázis-konszolidációját is, én alakítottam ki a koncepciót, irányítottam a programozást és a bevezetést.
Munkamódszere egyedi.

– Amikor gép elé ülök, már kész vagyok. A tervet buszon ülve vagy vezetés közben dolgozom ki. A megvalósítást pedig mocskosul pontosan végzem. Annak idején előfordult, hogy mondjuk tíz felé egy kocsmában üldögéltem két kollégával. Mondom: gyerekek, nem akarunk egyet szórakozni? Akartak. Hónapok óta húzódott a honvédségnek ígért, a hadköteleseket összesítő nyilvántartás. Egyetlen éjszaka alatt összehoztuk. Reggel hónom alatt a mágnesszalagokkal bementem a katonai részleg főnökéhez. Kérdezem: mit érne meg neked a lista? Mondja, annyi sört, amennyit hárman meg tudtok inni. Nesze, itt van.
A rendszerváltás után főállású egyéni vállalkozó lett, főleg bankoknak dolgozott, 2007 óta nyugdíjas.

– Amióta elmúltam hatvanöt, a kutya sem keres, hiába a negyven év szakmai tapasztalat. Pedig követem a legújabb technológiákat.
A kilencvenes évek eleje óta „sajtózik” is. Ha cikkben vagy műsorban „bődületes marhaságba” ütközik, azonnal e-mailt, „püffögést” ír az adott médiumnak. Naponta akár ötöt is egynek. Vagy többnek.

Példákat sorol.

– Máig sem tudom leszoktatni a világot, hogy kopogtatócédulának hívják az ajánlószelvényt, mert az amúgy az értesítőt jelenti. Vagy amikor azt mondják Bajnaiék, meg kell találniuk a legkisebb közös többszöröst. Emberek, legyetek már észnél, pont ez a bajotok, ezért nem tudtok megegyezni. Nektek a legnagyobb közös osztót kell megkeresni!
Kommentbajnok.

Kérdezzük: milyen külföldi sajtót olvas?

– Milyet nem? A magyar lapok összefoglalóit is megkapom. Kedvenc szórakozásom, amikor egy külföldi cikkre hivatkozva írnak valamit. Abban a pillanatban nyitom az „ablakot”, és nézem az eredetit. Hát, ha csak eltérés lenne, az hagyján, de rendre teljesen más anyagot találok, a magyar szöveg még csak nem is hasonlít az eredetire.
Sorolja tovább.

– A minap elővették ezt a közvélemény-kutatás vagy előválasztás témát. De arról sejtelmük sincs, hogy egy előválasztást tisztességesen előkészíteni bő fél év munka, annyi idő viszont nincs rá. A közvélemény-kutatásról meg tudni, hogy a válasz a kérdésfeltevéstől függ. Ha úgy teszik fel, ki a legalkalmasabb magyar miniszterelnöknek, magasan Bajnai nyer. De ha úgy, ki vezesse a baloldalt, akkor Mesterházy a válasz. Ez nem politika, hanem rendszerelmélet.