"Gyáva, sunyi" - Nekimentek Orbánéknak

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos minden alap nélkül rágalmazta meg a hazai filozófustársadalom nemzetközi hírű kiválóságait, mégsem hangzott el eddig bocsánatkérés – áll a Demokratikus Koalíció közleményében.

2012. május 30., 14:02

"Bűncselekmény hiányában zárta le a nyomozást a rendőrség a tavaly megszellőztetett "filozófus-ügyben". Hivatalosan is megerősítették tehát azt, amivel minden józan gondolkodású ember már másfél éve tisztában volt: Budai Gyula, elszámoltatási kormánybiztos minden alap nélkül rágalmazta meg a hazai filozófustársadalom nemzetközi hírű kiválóságait. Ezek a tudósok nem voltak alaposan gyanúsíthatóak hűtlen kezeléssel, biztosan lehetett viszont tudni róluk azt, ami a jelenleg regnáló hatalom szemében ennél sokkalta nagyobb bűn: hogy tudniillik politikai szimpátiájuk nem Orbán Viktor és a Fidesz felé vonzza őket, és ennek alkalomadtán tartózkodás nélkül hangot is adnak. A demokratikus átalakulás után huszonkét évvel persze ezzel a váddal akkor sem lehet embereket meghurcolni, ha a Fidesz áldásos tevékenységének eredményeként a demokráciából mára már romok is alig maradtak" – írja közleményében a párt.

Kifejtik: a meghurcolás feladata tehát előbb Papcsák Ferenc, majd Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosokra és a csahosukul szegődött jobboldali hecclapokra hárult. "A recept egyszerű: gyanúsítsd meg a kiszemelteket valamilyen, nagy összegű pénzügyi visszaéléssel, legyen az bármilyen légből kapott és alaptalan, tégy följelentést, a jobboldali sajtó pedig kezdjen kórusban szörnyülködni a méltatlan kezekbe került hatalmas pénzösszegen (erre minden kéz méltatlan, ha a gazdája nem Fideszes). A rendőrség ezután nyomozzon jó sokáig, és mire kénytelen kimondani azt, amit eredetileg is tudni lehetett, addigra a nagyközönség az egész ügyből már csak arra fog emlékezni, hogy 'volt ezeknek valami kabátlopási ügyük'. Heller Ágnes, Vajda Mihály és Radnóti Sándor besározása és megalázása céljából így született meg az 'elkutatott' fél milliárd forint legendája".

A Demokratikus Koalíció mindeddig azt remélte, legalább az eljárás lezárulta után kicsúszik a hecckampányban részt vevő újságírók tollából vagy Budai Gyula szájából egy bocsánatkérés. "Erre azonban hiába vártunk. A bértollnokok és a fejvadász nem éreznek sem megbánást, sem lelkiismeret-furdalást; ők tették a dolgukat, hűséggel szolgálták a Pártot, rajtuk igazán nem múlott, hogy az igazi célt, a kritikus értelmiség megfélemlítését nem sikerült elérni. A rágalomhadjáratból részüket kivett sajtótermékek jobb esetben eldugott, mínuszos hírben jelentették a rendőrség döntését, rosszabb esetben pedig olyan kommentárral körítve, amely azt sejttette, hogy azért a nyomozás lezárása körül sem volt minden rendben. Ez érződött ki az ügyről adott nyilatkozatából Budainak is, akinek hűségét államtitkári poszttal jutalmazták megbízói. A Demokratikus Koalíció, ahogy korábban az alaptalan rágalmakat, most az ilyen gyáva, sunyi harcmodort utasítja vissza fölháborodottan. Őszintén reméljük, hogy a választók két év múlva az ehhez hasonló módszereket a Fidesz országlásával együtt adják át a múltnak" – zárul a közlemény.