Gyárfás Tamás nem megy házi őrizetbe, elég, ha hetente egyszer megmutatja magát a rendőrségen

2018. május 3., 13:39

Szerző:

Heti négy helyett egyszer kell jelentkeznie a lakhelye szerinti kerületi rendőrkapitányságon a Fenyő János megöletésével gyanúsított Gyárfás Tamásnak és továbbra sem hagyhatja el engedély nélkül Budapest területét a Fővárosi Törvényszék jogerős döntése alapján – írja a hvg.hu.

A gyanú szerint Gyárfás adott 1998 elején megbízást üzleti riválisa, Fenyő János megölésére. Ezzel párhuzamosan folyik egy másik nyomozás is, zsarolás kísérlete miatt, amelyben Gyárfás a sérett. "A két büntetőeljárás a bizonyítási eszközök tekintetében szorosan összefügg egymassal" - írja a Fővárosi Törvényszék közleménye. Hozzátették, hogy Gyárfás cselekménye bizonyítottság esetén felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas.

Gyárfást a meggyanúsítása után őrizetbe is vették, de egy nap után hazaengedték, az ügyészség házi őrizet elrendelésére tett javaslatot. A  Budai Központi Kerületi Bíróság azonban úgy döntött, hogy a lakhelyelhagyási tilalom és a mozgásérzékelő is elegendő kényszerintézkedés lesz.

 

08:17

A kormány megszünteti a fizikai TAJ-kártyát, és teljesen digitális rendszerre áll át az egészségbiztosítás igazolásában.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.