GVH: korlátozhatta a versenyt az egyik legnagyobb hazai üdítőgyártó

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Maspex Olymposszal szemben, mert a cég valószínűleg előírta partnereinek, hogy milyen minimumáron árulhatják termékeit. A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalata az ármegkötéssel megsérthette az uniós versenyszabályokat is, közölte a hatóság kedden.

2023. február 28., 10:27

Szerző:

A nemzeti versenyhatóság rajtaütéssel kezdődő versenyfelügyeleti eljárást indított a Maspex Olympos Kft.-vel szemben, amely többek között az Olympos, Kubu, Apenta, Topjoy és Nestea márkák magyarországi forgalmazója.

A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalata a nemrég lezárult ágazati vizsgálat során került a versenyhatóság látókörébe, amely egyes italszállítói szerződéseket áttekintve az italforgalmazásban szokásos kedvezményrendszerek hatásait, illetve a kereskedelmi szabályozásnak való megfelelést elemezte. A nemzeti versenyhatóság ekkor figyelt fel arra, hogy az egyik jelentős szereplő partnereivel kötött szerződéseiben vélhetően meghatározta az általa forgalmazott termékek legalacsonyabb viszonteladási árait, amivel korlátozza a piaci árversenyt. A valószínűsíthető versenykorlátozás nem csupán a hazai jogszabályokat, hanem – a cég piaci pozíciójára tekintettel – az uniós versenyjogot is megsérthette, mivel érzékelhető hatást gyakorolhatott a tagállamok közötti kereskedelemre is.

A GVH hangsúlyozza: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.

Felidézték: a versenyhatóság legutóbb a Yamaha hangszerek, illetve a Casio termékek magyarországi forgalmazóival szemben állapította meg a viszonteladói árak tiltott rögzítését.

(Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)