Egy magyar faluban annyira rettegnek a koronavírustól, hogy az egyetlen gólyafészket is leszedetnék
„A fióka- és madármentés csapatunkat csütörtökön egy Somogy megyei kistelepülésről egészen elképesztő kéréssel keresték meg. Ez arról szólt, hogy a falu egyetlen gólyafészke a játszótér közelében van, amit jó lenne most mielőbb leszedni, mert a hamarosan hazatérő gólyák koronavírust, vagy más fránya fertőzést hozhatnak”
- mondta a 24.hu-nak Márton András madármentő.

A szakember igyekezett megnyugtatni a kétségbeesett helyieket. „A sorok között ugyanazt az esztelen, zsigeri pánikot, a nem kontrollálható rettegést olvastam, ami miatt a rémült emberek üresre vásárolták az elmúlt napokban a boltok polcait, hogy legyen otthon mit enni, mert itt a világvége” - tette hozzá Márton András, aki szerint
mivel az Afrikából érkező madarak útja hosszú hetekig tart, így ha bármelyik meg is betegedne útközben bármilyen betegségben, akkor legyengül, és esélye sincs hazajutni, mert útja közben elpusztul.
Olyan esetről még nem hallott, hogy gólyától, vagy fecskétől betegséget kapott volna az ember.