Gólemrendszer

– Nem adjuk a jövőt! – ezzel a transzparenssel tüntettek nemrég a pedagógusok. De mi a legfőbb követelésük?

Szüdi János: Minden pedagógus szeretné, ha megmaradna a munkahelye, ha hagynák tanítani, és nyilván több fizetést is szeretnének.

Mendrey László: Mindemellett végre nyugalmat akarnak, nem egymásnak ellentmondó utasításokat. Szeretnék, ha munkájuknak valós eredménye lenne: fejlődhetnének a gyerekek.

– Csakhogy ma sokkal több az adminisztrációs teher: a pedagógusportfóliót egyre kényszeresebben kérik számon a tanárokon.

Sz. J.: Így van. Az iskola mára egy hivatali rendszer részévé vált, a Klik elnökének korlátlan utasítási jogköre van, akárcsak a miniszternek. Az oktatás rendszere pontosan ugyanúgy működik, mint az egész ország: nem jogszabályok alapján. Ők nem szabályoznak, hanem „leszólnak”. A közoktatásban korábban elkülönültek egymástól a fenntartó és az intézmény jogai. Szakállamtitkárként eszembe nem jutott volna leszólni az iskolaigazgatóknak, hogyan ünnepeljék március 15-ét.

– Az iskolaigazgatók megfélemlíthetők? Visszahívhatják őket a pozíciójukból, ha a hatalom úgy értékeli, nem eléggé jól neveltek?

Sz. J.: Persze. Mit gondol, miért a miniszter nevezi ki az iskola igazgatóját? Ez a trükk ebben.

– És hogy elcsendesedett az a felháborodás is, hogy a miniszter nevezi ki az igazgatókat...

M. L.: Jól mondja. Itt minden szépen elcsendesedik.

– Persze kétlem, hogy a mostani iskolaigazgatók ne vennék észre, semmiféle mozgásterük nincs, és a hatalom, a hivatali rendszer azt csinál velük, amit csak akar. Tévednék?

M. L.: Számos tisztességes igazgatót ismerek, ők tényleg szeretnének jó pedagógiai vezetőivé válni az intézményüknek.

– Értem. De abból, hogy „szeretnének”, még nem lehet jó iskolát csinálni.

M. L.: Igaza van. Az előbb mondta Szüdi János: az iskola szabad intézményből hivatallá változott. Egy hivatalban viszont nincs visszadumálás. Szabad intézményben a tanárok és a szülők együtt választják ki például a tankönyveket. A hivatal most azt mondja: azért van csupán egy történelemtankönyv, hogy mindenütt ugyanazt hallják a tanulók. De hát ez butaság! Korábban sem esett meg, hogy Debrecenben azt tanították, győztünk Mohácsnál, Sopronban pedig azt, veszítettünk.

– Mit gondolnak, visszakaphatják egyszer szülők és a pedagógusok a szabad választás jogát?

M. L.: Egyébként miért is csinálnánk a tüntetéseket, tiltakozásokat? El fog tűnni ez a rendszer is.

– De mi rendítheti meg ezt a hivatalnoki, hatalmi rezsimet, amely az egész országot behálózza?

M. L.: Éppen az oktatás összeomlása. Mert összeomlik, ez biztos.

Sz. J.: Az oktatásban egy folyamat tizenöt év. A rendszerváltás után lassan kezdett meggyökerezni egy szemlélet, amit a pedagógusok elfogadtak: bekerült a pedagógustudatba a „gyermek mindenek felett álló érdeke” vagy a „nyitott befogadó iskola” fogalma. Ennek a lényege az, hogy a szülő, a pedagógus és a tanuló közösen próbálja kihozni a gyerekből, amit lehet.

– Ez tört meg 2010-ben.

Sz. J.: Igen. Szerintem a gyerekek már nem fogják visszakapni elveszített és elvett lehetőségeiket. Az új statisztikákból kiderül, hogy hétezer gyerek nem fejezte be az általános iskolát. Ez visszafordíthatatlan folyamat.

– Szüdi Jánostól tudom, hogy a közoktatásban három minősítési rendszer volt: az intézményi, a fenntartói és az országos. A Fidesz most behozta az egyetlen tanfelügyeleti rendszert, amellyel csakis az állam minősít. De hogyan lehet harmincezer tanárt ellenőrizni?

M. L.: Sehogy.

– Pedig kiképeztek néhány ezer mesterpedagógust is, akiknek a kontroll a feladatuk. Amúgy ők jelentkeztek erre a szerepre?

M. L.: Igen. Nekik tanítaniuk is kell, igaz, csökkentett óraszámban, s heti egy napon szaktanácsadók vagy tanfelügyelők. Rengeteg munkát zúdítanak a nyakukba.

Sz. J.: De ez nem szakmai segítségnyújtás.

– Miért nem az?

Sz. J.: Összekeverik a szakmai segítségnyújtást és az ellenőrzést. Az előbbi a pedagógiai intézetek dolga volt, de azokat egyetlen tollvonással megszüntette a hatalom. Persze a tanfelügyelő lehet jó ember, ám maga a rendszer rossz. Aczél elvtársról mondták annak idején: ránézett az órájára, és közölte, „most az első osztályban a nagy G-t tanítja a tanító”. Mindenről tudott. Ma az állam tudni akarja, mikor mit csinálnak az iskolában, ezért csak egy tanterv van, s a mellé rendelik az egy tanfelügyelőt.

– Azért csak jó hír a szakmának, hogy a Klik az idén 17 milliárddal többre számíthat.

M. L.: Aki éhen halt, annak hiába visznek egy melegszendvicset. A soros béremelésre sem elegendő ez a pénz. A Klik továbbra is görgeti maga előtt az adósságot. Marekné Pintér Aranka ebbe bukott bele. Elnöki helyére odaültették Hanesz Józsefet: ő állítólag elismert gazdasági vezetője volt az Esztergom megyei kormányhivatalnak. Én mégis azt sejtem, ő sem tud megbirkózni a gólemrendszerrel.

Sz. J.: Csak bele kell gondolni: a pedagógusok majdnem heti hetven órát tanítanak, miközben nincs túlórapénzük. Az állam nem ismeri el sem a többlettudást, sem a minőségi munkát. Azok jártak jól, akik szeretnek a langyos vízben ülni.

– Mendrey Lászlótól hallottam: hiába írnak javaslatokat – sok négyzetméternyi tértivevényük van már arról, hogy a minisztérium vagy a Klik átvette a leveleiket –, választ egyre sem kaptak. Akkor miért volt értelme petíciót írniuk Orbán Viktornak?

M. L.: Mert mi jogkövetők vagyunk. Még akkor is, ha tudjuk: nem várhatunk választ még a miniszterelnöktől sem. De akkor is szóvá kell tennünk: az EMMI, ez a gigaminisztérium nem képes sem az oktatás, sem az egészségügy speciális érdekeit képviselni, azoknak megfelelni. Ez a rendszer kijátssza egymás ellen az ágazatokat. Mi önálló oktatási minisztériumot szeretnénk. Hiszek abban: lesz olyan miniszterelnök, aki ezt elfogadja. Lehet, hogy nem Orbán Viktor. Sőt.

– Szüdi János is úgy véli, hogy komoly jelentőségei lennének egy önálló oktatási tárcának?

Sz. J.: Nem, mivel nem a forma határozza meg az apparátus működését. Orbán Viktor dönt az oktatás kérdéseiről is. Orbán mellett a kormány teljesen fölösleges.

– És a szakszervezetek vajon miért nem akarnak együttesen nyomást gyakorolni a kormányra?

Sz. J.: Beszélhetünk a két pedagógus-szakszervezet összefogásáról, de inkább az országnak kéne végre összefognia. Ameddig az ország nem ébred föl, addig ennek a hatalomnak nagyon könnyű a dolga. Akkor kerülnek helyükre a dolgok, ha újra alkotmánynak hívják majd az Alaptörvényt.

M. L.: Jánosnak igaza van. A valóság fogja helyretenni mindezt. A valóság meg úgy fest, hogy az egészségügy, a szociális szféra és az oktatás a csőd szélén van. Az egész összedől. Nagyon nagy robajjal.