Gázpisztollyal fenyegette utastársát az 1-es villamoson Zsolt, mert rászólt, hogy túl hangosan hallgatja a zenét

2020. október 5., 18:10

Szerző:

A BRFK-ra október 5-én 9 óra 23 perckor érkezett bejelentés, hogy a  III. kerületben, a Flórián térnél az 1-es villamoson egy férfi fegyverrel hadonászik, és azt ráfogta az egyik utasra is.

Az óbudai rendőrök öt perc alatt a helyszínre értek, a férfit - aki a Vörösvári úton leszállt a villamosról -, a Bécsi út és Farkastorki út kereszteződésénél elfogták. A járőrök az 53 éves budapesti P. Zsoltnál megtalálták a gáz- és riasztófegyvert is.

Mint kiderült, P. Zsolt hangosan hallgatta a zenét, ezért szólt rá az egyik egy utas. A férfi ekkor övtáskájából elővette a fegyvert, hadonászott vele, majd ráfogta az őt csendre intő nőre. 

Az eset során senki nem sérült meg, a férfi a fegyverrel nem lőtt – írta a Police.hu 

 

 

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.