Gárda-per: szigorú biztonsági intézkedések
Ma folytatódik a Jobbik által életre hívott Magyar Gárda feloszlatása iránti, az ügyészség által kezdeményezett polgári per tárgyalása a Fővárosi Bíróságon (FB); a második tárgyalási napon az újságírók és az érdeklődők csak előzetes regisztrációval vehetnek részt.
A Magyar Gárda perében rendkívül szigorú biztonsági intézkedésekkel, de rendzavarás nélkül kezdődött meg a második tárgyalás a Fővárosi Bíróságon (FB), ahol várhatóan sor kerül a beperelt egyesület vezetőjének, Vona Gábornak a meghallgatására.
A szervezet feloszlatásáért indított eljárást az ügyészség kezdeményezte azért, mert álláspontja szerint a a gárda az egyesületi törvénybe ütköző módon működik. A FB soron kívül tűzte ki áprilisra az első tárgyalást, amit az igazságügyi miniszter kérésére március 12-re hoztak előre.
Bejutni nehéz
A tárgyalásra három ellenőrző ponton keresztül lehetett bejutni. A Markó utca FB épülete előtti szakaszát mindkét irányból rendőrkordonok zárták le, melyeken már csak az előzetesen kérvényezett és kiadott regisztráció birtokában lehetett átjutni. Ezután a bírósági épület kapujában és a tárgyalóteremnél is volt ellenőrzés. A újságírók csak fél óra alatt jutottak be, rendzavarás sem az épület előtt, sem a tárgyalóteremben nem történt.
A tárgyalás megkezdése előtt a kordonokon kívül egy mellékutcában, mintegy 50 méterre az FB épületétől zárt alakzatban felsorakoztak a Magyar Gárda tagjai is.
Korábban: A bíróság épületét a rendőrség pedig kordonokkal zárta le
Mivel az első, március 12-i tárgyalás helyszínén a gárdisták több tucat újságíró és emberi jogi aktivista bejutását kényszerrel megakadályozták, az FB döntése értelmében annak, aki részt akart venni a Magyar Gárda perének tárgyalásán, előzetesen már regisztráltatnia kellett magát.
A tárgyalóteremben 63 ülőhely áll rendelkezésre, s 48 újságíró jelezte részvételi szándékát. A teremszolgák előbb a sajtó munkatársait engedik be, ezt követően annyi érdeklődő és magánszemély léphet a tárgyalóterembe, ahány szabad ülőhely maradt. Azok az újságírók, akik regisztrációval rendelkeznek, de késve érkeznek, a tárgyalóterem előtti folyosón várakozhatnak, míg a magánszemélyek csak a Markó utcai épület közelében tartózkodhatnak, ugyanis a rendőrség a Nagy Ignác és a Bihari János utca közötti szakaszt, beleértve a járdát is reggel hat órától este hat óráig teljesen lezárja.
Az első, az ügyészségi kereset ismertetésével kezdődött március 12-i tárgyalási napon több mint száz gárdista és szimpatizánsai várták a tárgyalás eredményét, a bíróság épületét a rendőrség pedig kordonokkal zárta le.
A Mazsihisz és az OCÖ is észrevételt tehet
A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület tényleges tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve, az egyesületi keretet felhasználva végzi. A kereset az egyesület történetét ismertetve döntően a decemberi, tatárszentgyörgyi rendezvényen alapul.
Az ügyészség mint felperes pernyertességének előmozdítása érdekében a felperesi oldalon az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is beavatkozik a Magyar Gárda feloszlatására kezdeményezett polgári perbe, így indítványt, észrevételt tehetnek, és betekinthetnek az ügy minden iratába - írja az MTI.
Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke, akinek a tárgyalóterembe való bejutását az első tárgyalási napon a gárdisták akadályozták meg, azt mondta, azért kérték az ügyben eljáró bíróságot, hogy beavatkozhassanak a "náci nézeteket valló, félkatonai szervezet" feloszlatásának perébe, mert "ez egy félmilliónyi kisebbség mellett az egész társadalom ügye", és "itt dől el, hogy a magyar demokrácia utat enged-e a fekete ruhás, fehér fűzős fekete bakancsok masírozásának, engedi-e, hogy félelmet kelthessen egy alakulat egy népcsoportban, amikor árpádsávos zászlók alatt cigánytelepeken keresztülmasíroz".
Az OCÖ 70 ezer aláírással törvénymódosítást kezdeményezett annak érdekében, hogy a Magyar Gárdát és a hozzá hasonló szervezeteket a jog eszközeivel betiltsák. A beadványról a gyülekezési törvény módosításával együtt már folyik az ötpárti egyeztetés.