A rendőrség semmi furcsát nem talált abban, hogy Garancsi István cége 13 800 forintért bérel lakást a budai Várban

2019. június 25., 14:07

Szerző:

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a BRFK a Garancsi-féle cég Úri utcában bérelt önkormányzati ingatlanja ügyében – tudta meg a Népszava.

2017 júliusában az akkor még kormánykritikusnak számító Magyar Nemzet írta meg, hogy az Orbán közélbarátjaként és légitaxisaként is szolgáló nagyvállalkozó, Garancsi István érdekeltségben álló CD Hungary Zrt. szinte fillérekért,

13 800 forintért bérelt egy 45 méteres Úri utcai lakást a budavári önkormányzattól,

egy másik, 340 négyzetméteres ingatlanért pedig havi 220 ezret fizettek a a kerületnek. Az ügyben Veres Dávid önkormányzati képviselő tett feljelentést.

Orbán Viktor és kötélbarátja, Garancsi István meccset néz
Fotó: MTI/Kovács Attila

A BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztálya 2017 augusztusában hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást a feljelentés kapcsán, határideje eredetileg tavaly április 27-e lett volna, de az nyomozás egyre csak húzódott. A Népszava május végi érdeklődésére ismerték el, hogy a BRFK döntést hozott, de annak tartalmát még nem kapta meg minden értesített – ezért nem ismerhette meg meg a lap sem.

Harmadik próbálkozásukra derült ki végül, hogy a BRFK május elején megszüntette eljárását. Indoklásként azt írták: „a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”– írja a lap.

A budai várnegyed az elmúlt pár évben afféle fideszes káderdűlőként hasznosul. Számos kormánypárti notabilitás után legutóbb Bayer Zsoltról és Belénessy Csabáról, a Magyar Távirati Iroda (MTI) volt vezetőjéről derült ki, hogy irritálóan alacsony összeget fizetnek a lakhatásukért Magyarország egyik legdrágább városnegyedében.