Állami temetést szeretne Gábor Zsazsa özvegye, aki végül a Fiumei úti sírkertet választotta a filmsztár végső nyughelyének

2020. július 22., 06:02

Szerző:

A 2016 decemberében, 99 évesen Los Angelesben meghalt Gábor Zsazsa utolsó kívánsága az volt, hogy Magyarországon helyezzék végső nyugalomra. Egykori férje, Frédéric von Anhalt herceg most Budapesten van, néhány napja érkezett, szervezi a temetést.

A szerdai Blikk azt írja, végül az a döntés született, hogy Gábor Zsazsa a Fiumei úti sírkertben legyen eltemetve, amihez a lap szerint Orbán Viktor segítségét is kéri a herceg, ugyanis

szeretné, ha volt felesége állami temetést kapna. A herceg úgy tervezi, ennek érdekében kérvényt ír a Miniszterelnökségnek.

A Blikk felidézi, hogy a hatályos temetkezési törvény nem határozza meg, kik részesülhetnek állami temetésben. Ezt a Miniszterelnökség rendeli el, állami tulajdonban lévő temetőben és gondoskodik arról, hogy az eseményen a kormány képviselje magát. Ezek után nemcsak a szerződéses temetkezési vállalkozás költségeit térítik meg, de a rendezvény biztosításáról is gondoskodnak, amely akár zárt körű is lehet. A tavaly januárban elhunyt Andy Vajna özvegye is ezt kérelmezte.

„Harmincöt együtt töltött év után veszítettem el a feleségemet, és most tudatosult bennem, hogy itt kell majd őt hagynom”

– mondta a bulvárlapnak Frédéric von Anhalt.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.