Fürjes Balázs szerint Gyurcsány részegen fenyegetőzött a parlamentben

Politikusoknak kufárkodni az emberek érzelmeivel nem bölcs dolog – mondta a Miniszterelnökség államtitkára, aki szerint az is hazugság, hogy a kormány tökéletesen végzi a munkáját.

2021. április 8., 09:26

Szerző:

Amint arról korábban beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc szerdai napirend előtti felszólalásában a következőket mondta a kormánypárti képviselőknek:

„Magukat is el fogják vinni, nem is olyan soká, egy-másfél év múlva. Maguk nem megvédték a magyarokat, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy magyarok százai haljanak meg. Mi ezt a felelősséget számon fogjuk kérni, és maguknak nem lesz kegyelem.”

A DK elnöke felszólalásában arról is beszélt, hogy az apja nagyjából 4-5 ször volt börtönben. Mint mondta, nem volt nagy gazember, csak kicsi, kis trógerságokért zárták börtönbe, mindeközben az Orbán-kormány százak haláláért felelős.

Fürjes Balázs a Keljfeljancsiban azt mondta, nem látta Gyurcsány felszólalását, de a jobboldali sajtóból úgy tudja, hogy Gyurcsány apja egyszer részegen teherautóval belehajtott egy lovaskocsiba. „Nem tudom, mennyire lehet ezt piti ügynek nevezni, de hogy a tüzesvíz milyen szerepet játszik ebben a felszólalásban, ne is feszegessük” – fogalmazott az államtitkár.  

Fürjes azzal egyetért, hogy a kormánypártnak mindig nagyobb a felelőssége. „Ezt mi vállaljuk. Néhány ember előtt meg kell emelni a süvegünket” – utalt azokra az orvosokra, szakemberekre, akik végül meggondolták magukat a kezdeti ódzkodás után a keleti vakcinák kérdésében.

„Politikusoknak kufárkodni az emberek érzelmeivel nem bölcs dolog. A kormányzatot is emberek alkotják, és az ember hibázik, nem mondtuk, hogy tökéletesen végezzük a munkánkat, az hazugság is lenne” – fogalmazott a fideszes politikus.

Kiemelte, szerinte nem igaz, hogy Európában a legrosszabb helyzetben lenne az ország a járvány tekintetében. A kormány védekezési intézkedései és az oltás miatt szerinte jól állunk. 

Fürjes úgy vélte, Müller Cecília és Szlávik János is remekül kommunikál, Merkely Béla pedig egy olyan szaktekintély, akinek szavára mindig adnak a döntéshozók, a laikusoknak is kellene. 

Hozzátette, már csak azért is bízni kellene a keleti védőoltásokban, mert a nyugat-európai országok is sorra igyekeznek orosz oltóanyagot szerezni. „A vakcinákkal kapcsolatban ugye senki nem gondolja, hogy a gonosz magyar kormány mozgatja a bajor döntéshozást, vagy Angela Merkelt? Ők ugyanis kijelentették, hogy Bajorországnak kell az orosz vakcina” – mondta Fürjes Balázs.

 

(Kiemelt kép: Fotó: 168.hu | Pozsonyi Roland)

A kórházak ellenőrzését is erőforrásnak tekinti a kormányzat, úgy gondolják, hogy nem csak a finanszírozás korrigálásával, hanem a szabályok betartatása is javíthatja a betegellátást. A kórházszövetség konferenciájának második napján az ellenőrzéseket végző szakterületek vezetői szembesítették az intézményvezetőket a föltárt visszásságokkal – írja a Népszava.