Fürjes Balázs odaszúrt Karácsonynak: A zöldek még a virágágyást is lebetonozták

Az államtitkár szerint gyanús, hogy a főpolgármester nem tájékoztatta előre arról a közvéleményt, hogy csak ideiglenesen tüntetik el a Lánchíd előtti virágágyást. 

2021. június 10., 16:39

Szerző:

A bürokrácia tehetetlensége minden tolerálható mértéket átlépett a Kútvölgyi Kórház felújítása kapcsán – mondta Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a 168 oldalán hallható KeljfelJancsi című műsorban.

Fürjes Balázs államtitkár szerint egy demokratikus versenyben nem lehet arra számítani, hogy az ellenzéki főváros és a kormánypártok csakis egy irányba fognak evezni, ugyanakkor kiemelte: sok mindenben született már megállapodás a főváros és a kormány között. Véleménye szerint az, hogy leginkább a konfliktusokról lehet hallani, nagyrészt a médiának köszönhető, ugyanis számukra ez az érdekes. Hangsúlyozta: konstruktívnak tartja, hogy a nézeteltéréseiket nem rejtik véka alá.

Az Azonnali interjút készített Budapest főépítészével, amelyben elmondta, a közfejlesztések tanácsába kényszerűen mentek bele, az ugyanis Tarlós Istvánra lett kitalálva. Korábban Fürjes a KeljfelJancsiban jelentette be, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltsége miatt újra kell gondolni annak működését. Az államtitkár szerint kifejezetten jó a Budapesti Fejlesztési Központ (BKF) együttműködése a fővárosi szakmai szereplőkkel, köztük a főépítésszel is. Kiemelte: olyan szakmai kérdésekben van egyetértés köztük, amit sokszor később a budapesti vezetés politikai döntéssel felülír. Véleménye szerint ilyen a Galvani-híd is. A főépítész az interjú során elmondta, a fővárosnak az Albertfalvai-híd volt a prioritása, szerinte „a Galvani-híd le lett nyomva a főváros torkán egy olyan olimpia miatt, ami önmagában is megkérdőjelezhető volt”.

Fürjes szerint a közfejlesztések tanácsában kiegyenlítettek az erőviszonyok, a döntések teljes egyetértésben születnek, a főpolgármester javaslatairól pedig kötelező tárgyalniuk. A főépítész politikai nyilatkozatot tett Fürjes Balázs szerint, ugyanis a Galvani-híd a közgyűlés tagjainak egyetértése nyomán lett elfogadva. Hozzátette: az sem igaz, hogy más fővárosnál ne lenne olyan állami szerv, mint a Vitézy Dávid által vezetett BFK. Fürjes szerint Buda, Pest és Óbuda egyesítése is egy kormányzati közbenjárásnak köszönhetően valósult meg, a város mostani látképe pedig a több évtizedig működő fővárosi közmunkák tanácsának köszönhetően jött létre, ami a közfejlesztések tanácsának elődje. 

Budapest építése 150 éve két szereplő feladata: a mindenkori kormányé és a mindenkori fővárosé. 

Fürjes szerint ez abból fakad, hogy a fővárosnak nincsen elegendő saját bevétele, mindazonáltal leszögezte: ez az egyetlen világváros Magyarországon. A héten központi téma volt a fővárosi közlekedési helyzet: ezt felrótták a Blaha Lujza téri felújításnak, a Lánchídnak és az alsó rakpartnak is. Fürjes Balázs szerint legalább az iskolaszünetet meg kellett volna várni az építkezések elindításáig. Megjegyezte: sajnálja, hogy a főváros nem a pandémia alatt végezte el ezeket a munkákat.

„A zöldek még a virágágyást is lebetonozták”

– tette hozzá Fürjes, utalva ezzel a Lánchíd előtti körforgalom ikonikus virágágyásának ideiglenes felszámolására. Szerinte erről előre kellett volna tájékoztatni a közvéleményt, főleg ha tudták, hogy csak ideiglenes megoldásként fogják ezt használni.

A Kútvölgyi Kórház felújítása kapcsán elmondta, május végén arról határoztak, hogy elindul a felújítás, és még idén be is fejezik a munkálatokat. A kormány biztosította a szükséges forrást, melynek nyomán új homlokzat, új szigetelés, vadonatúj nyílászárók, és légkondicionáló berendezések is kerülnek majd a kórházba. Elmondása szerint a bürokrácia tehetetlensége minden tolerálható mértéket átlépett a Kútvölgyi Kórház felújítása kapcsán. Még évekkel ezelőtt indult el a felújítás, azonban egy jogvita miatt – ami napjainkban is tart – leállt a felújítás.

A Rác-fürdő kérdése is szóba került a beszélgetés során: az épület ugyan elkészült, de sosem lett átadva, nemrég azonban a főváros 5 milliárdért megvette a luxusszállót. Fürjes Balázs szerint Tarlós is szerette volna már megoldani a Demszky-féle városvezetés által megkötött Rác-fürdő konstrukciót, majd úgy látta, nem éri meg milliárdokat beleönteni. „Miközben a főváros azt mondja, hogy nincs pénzük, 5 milliárdot költenek egy luxusfürdőre. Ezen a pályázaton bárki jelentkezhetett volna, de senki nem jelentkezett; az állam szinte biztosan nem fog élni az elővásárlási jogával” – mondta Fürjes Balázs. 

Végül arról is szó esett, hogy hat kormánypárti, külső budapesti kerület kap kormányzati támogatást útfelújításra. Szerinte erre azért volt szükség, mert amikor a pandémia alatt Karácsony egyedül gyakorolta a közgyűlés jogait, lehúzta a fideszes polgármesterek kerületeinek pénzét. Ezt kárpótolja most a kormány. 

 

(Fotó: 168.hu | Pozsonyi Roland)