Fülsiketítő dübörgés az oktatásügyben – Sok gyerek szeptember óta várja a diákigazolványát
A szeptemberben iskolakezdőknek még mindig csak a töredéke kapta meg diákigazolványát – vallotta be töredelmesen Rétvári Bence egy írásbeli kérdésre. Eddig 137 865 darab passzust állítottak ki, miközben szeptembertől 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista kezdte meg tanulmányait – írja a Hír Tv.

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó hogy meddig kell még „fecnikkel” járniuk a gyermekeknek diákigazolvány helyett, illetve pontosan hány gyereknek nem készült el az igazolványa, felhívva a fígyelmet a körülményre, hogy „rengeteg gyermek csak egy hatvan napra érvényes helyettesít ő papírt kapott igazolvány helyett”. Az így kapott ideglegesen kiállított diákigazolványt hatvannapos érvényessége lassan lejár – figyelmeztetett.
Van, aki négy hónapja vár az igazolványára. Rétvári Bence azzal magyarázta a késlekedést, hogy a tanévkezdéskor egyszerre érkeztek be az igénylések, emellett az is lassítja a folyamatot, hogy sok intézmény még nem állt át az új elektronikus rendszerre, és az űrlapokban is vannak hibák.
De ehhez persze az oktatást államosító államnak nyilván az égvilágon semmi köze sincs.