Még leterheltebb lesz a fővárosi hajléktalanellátás, tömegével kerülnek be frissen utcára került emberek

2020. március 31., 16:18

Szerző:

Az elmúlt hetekben több olyan ember is megjelent a fővárosi hajléktalanellátásban, akik közvetlenül a koronavírus-járvány miatt vesztették el munkájukat és lakóhelyüket – számoltak be a Menhely Alapítványnál és a Budapesti Módszertani Szociális Központnál a 24.hu-nak.

Mivel friss tapasztalat, egyelőre nincsenek hivatalos adatok a trendről.

Az 5500-5600 férőhelyes éjszakai szállók az elmúlt években ilyenkor nagyjából 70 százalékon üzemeltek, most pedig gyakorlatilag tele vannak.

Így lehet becsülni, hogy 1500-1800 új szállásigény jelentkezett. Az éjjeli menedékhelyet keresők között vannak a fővárosi munkásszállókról kiköltözött, és vidékről érkező emberek is, akik a munkahelyük elvesztésével az ott biztosított szállást is bukták.

Fotó: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Magyarok mellett román és ukrán állampolgárok is előfordulnak az új igénylők között, akik vendégmunkásként dolgozhattak gyárakban, és a leállás miatt most lakniuk sincs hol.

A hajléktalanellátásban dolgozó szakemberek arra kérik a munkásszállókat, hogy ne küldjék el az ott élőket, még akkor se, ha azok most a koronavírus okozta leépítés elszenvedői, főleg ha kölcsönzött munkások, mindenféle munkajogi védelem nélkül.

„Nagyon kérünk mindenkit, ne rakjanak utcára embereket,

legyenek fenntartóként és tulajdonosként szolidárisak ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta a 24-nek Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány vezetője.