Folytonos fülkeforradalom

Derűs, kipihent, energikus úr pózol az ATV No comment című sokkoló bejátszásában. Minden gesztusán látszik: nem nyomja államférfiúi vállait túlzott deficit. Amit Orbántól hallunk – mert róla van szó –, egy sikeres, a lehetőséget minden porcikájában átélő politikus diadalittas önigazolása, aki „az első hároméves terv végén” magától értetődő természetességgel kapcsol át kampányüzemmódra.

„Szerintem egyetlen dolgot aligha lehet vitatni. Azt, hogy Magyarországot mi húztuk ki abból a gödörből, amibe belelökték a szocialisták. És ez a lényeg.”

Zene. Reklám.

A sajtóbemutatón a Mozsár kávéházban fátyolosabb a hangulat. Kicsit pesszimista, jobb esetben is álmatag. Senki sem csodálkozik, amikor Farkasházy Tivadar (aki, mint mondja, a kötet szerzőivel ellentétben más világhoz, „a bohócok kasztjához tartozik”) arról elmélkedik, hogy spájzoljon-e helyet a könyvespolcán az egész sorozatnak. Mivel ez már a harmadik kötet. És ha igen, hány métert?

„Már csak egy rész lesz” – szól közbe Szekeres Imre felelős kiadó. De Farkasházy nem olyan lelkes, ő a százkötetes Jókait szándékozik átpakolni, hogy helyet csináljon a grandiózus Orbán-polcnak. És ez sajnos nem kis munka. A nevetés kényszeredett és kesernyés. Érthető. Ha megjelent az MSZP színe-virága Mesterházytól Kovács Lászlóig, ezek a tréfák kicsit szúrnak ám. Az ő saruk is lenne, ha a sorozat két év múlva folytatódna. Úgyhogy ezt vegyük le a napirendről.

Mint minden enciklopédikus összefoglalásban, itt is a közbevetett, belső megjegyzések a legérdekesebbek. Azok, amelyeket a téma kutatói belső körben magától értetődőnek tartanak, s csak az olvasó miatt szövik be őket a szövegbe. Például Lakner Zoltán betétje a (mai) Fideszről, amely – mint írja – az első tökéletesen „ideológia nélküli magyar párttá” alakult. Zárt értékrendje, eszmevilága, a tagságot összefűző világszemlélete nincs is, legfeljebb „magatartása és harci technikája”. „Nem azért törekszik a hatalomgyakorlás jogának megszerzésére... hogy értékrendszerét a valóságba átültesse. A hatalom megszerzése érdekében ölt magára... eszmei jelmezeket”, miközben az is igaz, hogy a globalizált világban a hagyományos pártideológiák felpuhulnak. A napi gyakorlat „eljárásvirtuózzá” alakítja a pártokat, de „rejtve”, legbelül azért őrzik eszmei tradícióikat. Orbán és pártja annyi tisztító vízben mártózott meg a bázisdemokráciától a piaci liberalizmuson át a nemzeti liberális, a nemzeti konzervatív álláspontig, hogy 2013-ra törvényszerűen feloldódott az eszmei nihilben, a vékony populista-voluntarista mázban. Lakner szerint a Fidesz populizmusa már nem is ideológia, inkább módszer. A populisták elitellenessége hiányzik is a kelléktárból. Kizárólag a velük szemben álló elitekre érvényes, míg a saját oldalukon álló oligarchák különleges védelem alatt állnak. Mindez sajátos jogfelfogáshoz vezet. A jog erejének fogalmából kiiktatódik a jog, és marad az erő.

A mai Fidesz egyedülálló arculatot képvisel. Az ideológia hiánya mellett az egyetlen „múlt nélküli párt”. Vezetői tudatosan óvakodnak attól, hogy az eredetre, a múltra, a Fidesz genezisére akár csak halvány utalást tegyenek. Az amnézia korántsem céltalan, nem elfojtás, titok vagy bűntudat eredménye. A tudatos „emlékezetkiesés” teszi lehetővé Lakner szerint a politikai kellékek korlátlan cseréjét. Az egyetlen szilárd ideológiai bázis valami nehezen körvonalazható gyűlölet, amelyet a párt a „kommunisták és az idegen behatolók” ellen táplál. A gyűlölt fantomkommunista tökéletes gumifogalom. A politológus finom megfigyelése szerint Lenintől Ságvári Endrén, Kádár Jánoson, Horn Gyulán, Kis Jánoson, Bokros Lajoson vagy José Manuel Barrosón át igény szerint mindenki belefér. „A kívülről irányítottság vádja ráhúzható nemcsak pártokra, üzleti csoportokra, de a tizen- vagy huszonéves diáktüntetőkre is.” Szintén az érett Fidesz sajátja a történelem és a politika durva összemosása. Számos elemző megfigyelte a Fidesz-ikonográfiában fellelhető figurák elképesztő, giccses ideológiai kavalkádját a pogány sámánizmustól a kereszténységen, a népi-nemzeti vonalon át a 20. századi konzervativizmusig, alkalmanként a Nyirő-féle figurákig.

Szintén Lakner állítása, hogy a Fidesz számára az állandó konfrontáció nem eseti jellegű, „a politika alapvető technikája”. „Az ellenfél álláspontja nem megvitatásra... (pláne) cáfolatra méltó, egyenesen hazaárulás... (És) árulókkal... nincs kiegyezés.” A kutatók legfontosabb állítása mégis az, hogy a új Fidesz „pontosan ismeri a magyar társadalom belső gyengeségeit.” Az állandóság és a biztonság hiányának érzetét, a történelmi sérelmek kezeletlenségét, az egzisztenciális rettegést, a megfélemlíthetőséget – és kíméletlenül kihasználja ezeket. Mindebből adódik a kutatók végkövetkeztetése: olyan politikai kormányzás folyik, amelyben a létező társadalmi problémák megoldására kísérletet sem tesznek. Mindent választásmatematikai nézőpontból értékelnek.

A szerzők pontról pontra végigveszik a leckét, az úgynevezett „szakpolitikákat” az alkotmánytól a szociális biztonságon, a külpolitikai elszigetelődésen át a kezeletlen egészségügyig, a foglyul ejtett oktatásig, a földpolitikáig. A folyamatot, amelynek végpontján az ellenzéki közgondolkodás néhány szűkülő hírcsatorna (rádió, tévé, heti-, napilap) és a Facebook rezervátumába szorul.

A kávézóban nagy a csönd. A ki nem mondott kérdés a fejünk felett lebeg: orbánizmus, „irányított demokrácia”, autokrácia ez, vagy diktatúra? A recenzens, Farkasházy kertelés nélkül diktatúrát emleget. A józan közgazdász Petschnig Mária Zita „permanens passzív forradalomnak” mondja a rendszert, mert nem kétséges, sajátos rendszerről van szó. Hogy oldódjon a hangulat, a jelen lévő (és a kötetben publikáló) férjét, Kéri Lászlót idézi, aki szerint az utolsó falusi stadiont Orbán előtt még Ceauşescu építtette szülőhelyén a Viitorul Scorniceşti csapatának. Ez volt az a történelmi egylet, amely a feljutásért vívott zárófordulót 18-0-lal abszolválta, ami máig román csúcs. Azóta a harmadosztályban senyved. De ez sovány vigasz.

Mert vannak nagyobb gondok is. Fogy a magyar, fogy egyrészt általában, s főleg a hazai munkaerőpiacon. Az egészségügy helyzetét elemző Kökény-tanulmány oszlopdiagramot közöl a külföldi munkavállalásért folyamodó fiatal orvosok számának emelkedéséről. 2009 után 2010-ben és főleg 2011-ben drámai az ugrás. A 25–29 és 30–34 év közötti korosztály tagjai tömegesen kelnének útra. Őket akarja Orbán szankcionálni, röghöz kötni, móresre tanítani. A történet a Fidesz hatalomgyakorlási metódusának iskolapéldája. Az orvos menekülne, de a kormánynak – mint mindenre – erre is van válasza. Megtiltja. A választónak ez tetszik.

Közeledik 2014 s ezzel együtt a pánik. A hatalomból kampányolni bonyolult feladat. A törvényhozás elképesztő tempója mellett a legkínosabban vánszorgó jogszabály a választási eljárásról szóló, máig függőben lévő törvény, amelyet az utolsó másodpercig barkácsolni fognak. Mert mit szuggeráljon Orbán stábja 2014-ben? Mit mondjon az a tíz-tizenöt szuperszóvivő? Tartjuk a jó irányt? Ellenfeleink nálunk is alkalmatlanabbak? Nincs alternatíva? A megoldást megszüli az idő és a jogalkotás. A napokban tesztelt újabb terv szerint 2014-ben „nemzeti takarékossági okból egy évre felfüggesztik a pártok állami támogatását”. És ez valóban döntő érv lesz...

Lapozgatunk. Az Orbán köztársasági elnökei című fejezetnél járunk. Farkasházynak van szóvicce Áderre is. „Pártállamfő” – mondja kesernyésen. De senki sem nevet.

A tanulmányok megszülettek, a köteteket kiosztották. Most hallgatunk. Minden pilótajáték összeomlik egyszer. De a pilóta elszáll a pénzzel.