Folyik a kármentés, gyűlnek az adományok a kollégiumi tűz után

2019. január 29., 09:51

Szerző:

24 és fél millió forint gyűlt össze a múlt héten kiégett Ráday Kollégium diákjainak megsegítésére a Károli Gáspár Református Egyetem számláján, a tűzben elhunyt férfi családjának pedig 7 és fél millió forintot adományoztak hétfő délutánig. Emellett több intézmény szálláshelyeket ajánlott fel a tanulóknak, így az is eldőlt, hol lakhatnak a diákok a tanév második félében – közölte az egyetem.

Rengeteg felajánlás és adomány érkezik a Magyar Református Szeretetszolgálathoz: ruhából már annyi gyűlt össze, hogy nincs szükség többre. Köszönik a segítséget minden adományozónak és gyűjtőpontnak. Laptop- és telefonfelajánlások is érkeztek, de azokra továbbra is szükség van, mert sok diáknak használhatatlanná váltak a tanuláshoz szükséges elektronikai eszközei. 

Hétfőn elkezdődtek a tárgyalások a református kollégium 165 lakójának elszállásolásáról. 32 diák jelezte, hogy önállóan megoldja a lakhatását, így 133 hallgató elhelyezéséről kell az egyetemnek gondoskodnia. Több intézmény is jelezte, hogy hosszabb vagy rövidebb időre befogad kisebb csoportokat.

A teológus hallgatók a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által felajánlott szálláshelyekre kerülnek, illetve a rádays épületkomplexum épen maradt szolgálati lakásainak egyikébe. Bár eddig a Hittudományi Karon kötelező volt a bentlakás a budapestieknek is, az egyetem vezetősége döntött arról, hogy ők átmenetileg hazaköltözhetnek – tájékoztatott Zsengellér József stratégiai rektorhelyettes. 

A tervek szerint február 18-án folytatódik a tanítás, addigra sikerül az oktatási helyiségeket megfelelő állapotba hozni. 

A Ráday utcai épületkomplexum még zárva van, folynak vizsgálatok és zajlik a kármentés. A Ráday Levéltárat és Török Pál Kari Könyvtárat nem érintette közvetlenül a tűz, viszont az épületben szálló füst és az oltáshoz használt víz okozott károkat. A műemlékkönyvtár és a Bibliamúzeum nem sérült meg.

Az idei tél eddigi leghidegebb szakasza jöhet: a jövő hét elején számottevő talajfagy is kialakulhat, és a hideg a növényeket is nyugalomra inti – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön közölt agrometeorológiai elemzésében.