Fogadások jobbról

– Persze hogy nem tudtunk a készülő betiltásról. El voltunk varázsolva. Azt hittük, aki a szerver­alapú játékszervezésre átáll, az „körön belül van”. Miközben rég kiszórtak minket – mondja letörten Schreiber István (58) nyerőgépes vállalkozó, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke. Hangján érződik: pertársaságban, kártérítési akcióban hisz. – Szokás pereket nyerni hivatalban lévő kormányok ellen? – kérdezi rezignáltan.

Nem nyert

Túl sok kérdés torlódott össze, hamisan csengenek az érvek. Mi lesz azzal a 37,2 milliárdnyi adóbevétellel, amely az előirányzottnak alatta marad ugyan, de legalább létezik? Mi történik a sokat emlegetett 40 ezer „szerencseipari munkahellyel”, amelyeket a gépekkel együtt írnak majd le? Tény, hogy korábban túl sok volt az automata. 18 ezer vendéglátóegységben, játékteremben 1100 cégecske birtokában 22 ezer üzemelt. Egyetlen szavazással ócskavas lett mind. Az elmúlt egy évben – amíg az ígért szerveres átállásra vártak – a kocsmai játékok is szüneteltek, a cégek vegetáltak, felélték tartalékaikat, az automaták száma is négyezerre (!) csökkent. A vál­­lalkozók ezzel a kontingenssel vágtak vol­na bele a nagy kalandba, a szerverközpontú, hatóságilag ellenőrzött játékmód bevezetésébe. De már nem lesz szerver­alapú játék. Jöhet a lovi, az itt a piros, a huszonegy vagy a kakasviadal. Legfőképp pedig a „teremsportoknál” nagyságrendekkel veszélyesebb virtuális szerencsejáték, ahol egyedül vagy a képernyővel, kontroll és fék nélkül, amíg meg nem jelenik a záró felirat: „Nem nyert, üres számláját töltse fel.”

A magyar lakosság egy-három százaléka játékfüggő, állítja Csorba Csilla pszichiáter-addiktológus, a függéssel kapcsolatos szenvedélybetegségek kutatója. A szenvedély lényege, hogy szinte lehetetlen a szociális hátterét, a motivációt feltárni. Nem mondhatjuk, hogy a black jack vagy a „négymagos” a „szegények ópiuma” volna. Csorba doktornő egy sor kiváló emberrel, derék családapával, kvalifikált értelmiségivel találkozott már, aki részletesen elmesélte, hogyan dobált el vagyonokat, házat, autót, egzisztenciát, feleséget, családot a játékőrület idején.

– Tiltás, eltörlés, törvény ezen nem segíthet – mondja Csorba doktornő. – Olyan, mint az alkoholtilalom. Lehet-e gyógyítani tiltással, rendeleti úton?
És van-e egyáltalán gyógyulás?

– Szenvedélybetegségből gyógyulás? – értetlenkedik Csorba Csilla. – Maga le tudna szokni a dohányzásról? Nyilván le. És attól kezdve a nemdohányzó dohányost tisztelhetnénk önben, aki egyetlen, állítólag kivételes alkalomból elszívott slukk után ugyanott tart, mint korábban.

Tanúsíthatjuk: sajnos így van. Nem is akarja a kormány felszámolni a játékszenvedélyt, csak működtetni, birtokolni és megcsapolni. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében a szerencsét is irá­nyítani kell.

Ki jár jól?

Lássuk az érdekviszonyokat. Ki jár jól, és ki fizet rá a törvényre?

Hogy a szerencsejáték rendszerét szabályozni és karbantartani kell, nem ördögtől való. Számos országban megteszik, majd megpróbálnak együtt élni vele. A különösen veszélyes internetes kaszinójátékok hazai szervezéséhez szükséges jogosítványokkal, lehetőségekkel a játékiparban járatos szakértők szerint „bizonyos vélet­lenek folytán” ma egyetlen üzletember, a filmcézár és kormánybiztos Andy Vajna rendelkezik. Az új törvényt szinte rá szabták Rogánék. Vajna működteti a hazai kaszinóvilág bástyájának számító Las Vegast (Roosevelt, ma már Széchenyi tér 2.). A földrajzilag is közel fekvő Tropicana már állami (Szerencsejáték Zrt.) érdekeltség. A magyar kaszinóipar harmadik fellegvára, a Casino Sopron pedig Burgenlandot fedi le. Nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a „nagy hármas” tagjai nem lehetnek a törvény vesztesei.

A Fidesz szerint a til­tás a szegényeknek kedvez, korlátozza felelőtlen döntéseiket, könnyelmű pénzkezelési szokásaikat. És habár Matolcsy mi­­niszter szerint 47 ezer forintból „fényesen meg lehet élni”, jobb, ha a bőséges állami segélyt nem a pénznyelő nyeli el. Kár, hogy az érvelés a városi legendák világába tartozik. Az igazság ugyanis az, hogy a segélyezettek nagyobb számban ott élnek, ahol már játékautomaták sincsenek, mert Schreiber István elnök és géptulajdonos szerint „egyszerűen nem éri meg”.

A törvény kalandos pályát járt be. Ami az egyéves történetében figyelemre méltó, az a szívélyes baráti kapcsolat a Rogán–Lázár-kettős és Andy Vajna, mások szerint csak Vajna és Rogán között. A „Fidesz informatikusa” (aki a kérdéshez valóban ért is) állítólag nagyra becsüli a filmproducer kreativitását, különösen a pénz- és kaszinóügyletekben. Nyilván Vajna is nagyra becsüli Rogán kreativitását kaszinó- és frakció­ügyekben...

Dühös a kocsmáros

Vidéken dúl a kisgéptulajdonosok, a kocsmárosok és a büfések lázadása. Amit a Fidesz-kommunikáció a maffiaveszélyről sugall, kiverte a biztosítékot. A „maffia” nem keresett meg egyetlen képviselőt sem, legalábbis nem tudunk róla. Annál több viszont a dühös kocsmáros és helyi véleményvezér, aki képviselőjét torkon ragadja: „Nem gondolod, haver, hogy a megválasztásodban volt némi szerepem? Tönkre akarsz tenni?”

Ez kellemetlen. De nemzetbiztonsági kockázatnak értékelni – ahogy a minap Lázár tette – azért túlzás. A Fidesz lényegében azzal gyanúsította meg leghűbb kétharmadosait, hogy megvásárolhatóak. A bizalomnak is vannak korlátai.

De nézzük, ki járt a törvénnyel rosszul.

Elsősorban a betiltott kisgépek tulajdonosai.

A szerveralapú működés indulására várva (ez az állapot december óta tartott) tartalékait lassan felélte, fokozatosan tönkrement. Az üzlet állt, az idő múlt, a pénz apadt. Most itt áll, jövőtlenül. Korábbi helyzete egyértelmű volt. Egy gép ha mondjuk kétszázezer forintot termelt – százezret abból leadózott, százat a kocsmárossal elfelezett, a maradék ötvenből fejlesztett, szerelt, felújított, és ha volt ötven gépe, jól keresett. Mára az üzletet agyonnyomta a konkurencia. Persze nem kell kétségbe esni. Ahogy játékfejlesztő szakértőnk, a szerencseipar egyik is­­merője mondja: – Schreiber úrék korábban azt gondolták, hogy beférnek a kaszinóbuliba, de hát szűk a tér. Most itt állnak Tiborc panaszaival.
A sokat emlegetett 40 ezer megszűnő munkahely (a Magyar Szerencsejáték Szövetség becslése) állítólag lobbista nagyotmondás. A betiltás legfeljebb 2000 embert érint. Persze az sem kevés.

De akár még elégedettek is lehetnek, hiszen nem ők állnak a károsultlista élén. A tervekbe bevont szerverműködtetők, akik pályáztak, vagy az auditálók rosszabbul jártak.

Intő jelek

– Az auditálás nagyon érdekes, testre szabott pályázat volt – mondja a névtelen szakértő. – A pályázati kiírás előtt váratlanul még a tulajdonos is változott. A cég hirtelen felértékelődött.

Nem csoda. Az auditálást megszervezni, lebonyolítani három ember háromhavi intenzív munkája, ehhez képest „rémisztő mértékű extraprofitot” jelentett volna. A legnagyobb pénzt mégsem az auditálók veszítették, hanem a szerverüzemeltetés várományosai. Az elképesztő mértékű üzlet minden piaci szereplő képzeletét lázba hozta, még a kötelező óvatosság is háttérbe szorult. Az intő jeleket figyelmen kívül hagyták. Pedig lehettek ilyenek. Eleve furcsa volt, hogy a fülük botját sem mozdították azok a nagy játékosok, akik fideszes üzle­ti közegben „mozdulni szoktak”. Nem jelentkezett be se Demján, se Széles, se az OTP, se a Simicska-birodalom.

Ronggyá égtek

A múlt heti villámgyors betiltás mégis mindenkit megdöbbentett. A puccsszerű javaslat, amelyet személyesen Orbán terjesztett elő a frakcióban, felért egy „leszámolási akcióval”. Akik addig túl sokat invesztáltak be, most „anyagilag ronggyá égtek”. A frakcióban terjedő nézetek szerint a koreográfia így fest: mindenki megkapta a lapját, minden le volt vajazva, amikor addig passzív, de illetékességi körére kényes Miniszterelnök Urunk váratlanul gyanút fogott. A levezetést a tábláról letörölte, a klienseket pedig eltörölte.

És most itt úszik negyvenmilliárdnyi elmaradó adóbevétel. Orbán nem az a fajta, aki ennyi pénzről csak úgy lemond. Elvben a netes szerencsejátékok adóztatásával kívánnák a hiányt betölteni. De az internet kontrollálása nehéz, nagyon nehéz. Még Kínának sem sikerült. De várjuk ki, lehet, hogy Orbán erősebb, mint Kína.