Fizetéscsökkentéssel büntetik a polgármestert a budavári képviselők
Fegyelmi eljárásban marasztalta el a budavári polgármestert a képviselő-testület
Fegyelmi eljárásban marasztalta el az I. kerület polgármesterét a budavári önkormányzat képviselő-testülete, mert álláspontjuk szerint V. Naszályi Márta súlyosan megszegte a tisztségéből eredő kötelezettségeit – jelentette be Varga Dániel független önkormányzati képviselő szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. mA kormánypárti többségű képviselő-testület szerdai döntése értelmében V. Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) illetményét a megbízatásának megszűnéséig, a jövőre esedékes helyhatósági választásokig, húsz százalékkal csökkentették.
A szavazáskor nyolcan szavaztak a polgármester elmarasztalása mellett, míg négyen a fegyelmi eljárás ellen – ismertette Varga Dániel.
A testület álláspontja szerint a polgármester minden eszközzel igyekszik megakadályozni a képviselők munkáját, miközben a szándékos és nyilvánvaló törvénysértésektől sem riad vissza. Felhívták a figyelmet arra, hogy V. Naszályi Márta „törvényellenes gyakorlata miatt” az önkormányzat felügyeletét ellátó Fővárosi Kormányhivatal már több alkalommal törvényességi felhívást tett a polgármesternek és a kerület jegyzőjének, az emiatt kiszabott bírságok összege már milliós nagyságrendű. A fegyelmi eljárást kezdeményező képviselők harminc kifogásolt esetre hivatkoztak.
V. Naszályi Márta részt vett a képviselő-testület szerdai ülésén, de személyesen nem reagált az elhangzottakra, a képviselőkkel ügyvédje tárgyalt.
Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a napirend előtti felszólalásokat követően szünetet rendelt el, majd több ellenzéki polgármesterrel együtt az I. kerületbe ment, hogy V. Naszályi Mártát a szolidaritásukról biztosítsák.
Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere a Fidesz fővárosi szervezetének Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban felháborítónak nevezte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a munka helyett a pártpolitikát választotta és faképnél hagyta a Fővárosi Közgyűlést. Hozzátette: a főpolgármesternek fontosabb volt „I. kerületi párttársának az ügyében" a látványos demonstráció, mint a közgyűlés ez évi utolsó ülésén az eltervezett munka folytatása.
(Kiemelt kép: V. Naszályi Márta az Egységben Magyarországért munkacsoportok vezetőinek bemutatásán Budapesten, 2022. február 15-én. Fotó: Palágyi Barbara / 168.hu)