Firenzében nyert Lakos Nóra Hab című filmje
42. alkalommal rendezték meg Firenzében a női filmek nemzetközi fesztiválját november 25. és 27. között, a járványhelyzetre tekintettel online. A nagy múltú rendezvény, amelynek versenyprogramjában az idén 23 kurrens mozifilm szerepelt a nemzetközi palettáról, magyar sikerrel zárult: Lakos Nóra Hab című filmje elnyerte a fesztivál legjobb mozifilmjét illető Gilda-díjat.
A zsűri az indoklásában méltatta az édes-kesernyés romantikus vígjáték iróniáját, társadalomkritikáját és humorát - áll a közleményben.
Kerekes Vica a Hab című filmben egy szenvedélyes és elszánt cukrászlány karakterét kelti életre, aki mindenre hajlandó, hogy megmentse vállalkozását és visszaszerezze élete szerelmét. A színésznőt - nemzetközi szerepei mellett - az Egynyári kaland és az Apró mesék című filmből is ismerheti a közönség. Filmbéli partnerét, a megrögzött nőcsábász és alkalmi vőlegénypótlékot játszó fogorvost, Mátray László játssza, aki többek között a Kojot és a Seveled című mozifilmekben volt látható.
A Hab rendezői székében első mozifilmjével mutatkozott be Lakos Nóra, akinek rövid- és dokumentumfilmjei már számos nemzetközi fesztiválon szerepeltek és nyertek díjakat, rendezőként több sikeres reklámot és tévésorozatot, például a Tóth János című alkotást jegyzi.
A közleményben a rendezőt idézik, aki elmondta, hogy a Hab klasszikus vígjátéki alapokra helyezett romantikus komédia, sok zenével, humorral és francia eleganciával, különleges, meseszerű látványvilággal. A filmben valós párkapcsolati helyzetek és archetipikus karakterek jelennek meg, így magukra ismerhetnek azok, akik nem mernek elköteleződni, vagy épp képtelenek elszakadni egy szerelemtől, de tükröt kapnak a már évek óta házasságban élők is. "A Hab egyszerre humorosan szórakoztató, megható és elgondolkodtató élményt nyújt a nézők számára" - nyilatkozta korábban Lakos Nóra.
(MTI)