Ferenc pápa a kedvező magyarországi élményeit hangsúlyozta Erdő Péternek

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost.

2021. szeptember 25., 17:00

Szerző:

Ferenc pápa a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról beszélt Erdő Péter bíborossal, akit magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban majdnem két héttel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tett budapesti látogatása után – közölte Németh Norbert, a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora az MTI-vel.

Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek köszönetet mondott az egyházfőnek a szeptember 12-i budapesti látogatásáért, amikor a Hősök terén bemutatta a NEK-et lezáró misét. Ferenc pápa a szertartás előtt találkozott Áder János államfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjaival, az ökumenikus egyházak és a zsidó közösség vezetőivel.

„Ferenc pápa ismét hangsúlyozta a találkozások során szerzett kedvező élményeit, és kitért a szívélyes beszélgetésre, amelyet az ország vezetőivel folytatott. Szó esett a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról is, kiemelve a visszatérés fontosságát az Európai Unió alapítóinak eredeti értékeihez"

 – közölte Németh Norbert atya, aki elkísérte Erdő Péter bíborost a vatikáni találkozóra.

Erdő Péter szombat este részt vesz a magyar kormány támogatásával felújított római Szent István Ház megáldásán, ahol Veres András a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrál misét.

Többek között jelen lesz a vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher érsek, aki a pápát Budapestre is elkísérte, valamint Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Az eseményen részt vesz Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára.

 

(Kiemelt képünk illusztráció: Ferenc pápa (j) és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával folytatott találkozón a Szépművészeti Múzeum Márvány Csarnokában 2021. szeptember 12-én. A katolikus egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Budapestre. MTI/Máthé Zoltán)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.