Felsőpakonyi tragédia – az esőzés miatt omolhatott össze az épület, amely egy 8 éves kislányt temetett maga alá
Egy nyolc év körüli kislányt temettek maguk alá a romok hétfőn éjjel a felsőpakonyi József Attila utcában – írja a Bors.
Rajta kívül még öten tartózkodtak az épületben, a nővérei és szülei, nekik szerencséjük volt, mert egy közbenső fal megakadályozta, hogy őket is maguk alá temesse a lezúduló törmelék. Barbarára egy beton tartóelem zuhant rá. A katasztrófavédők és a tűzoltók 40 percig kutattak utána, végül egy kutyás kereső bukkant a gyermekre. Próbálták újraéleszteni, de már nem segíthettek rajta.
A lap a helyi polgármestertől, Nagy Jánostól megtudta, hogy egy 1971-ben épült salakos melléképület dőlt össze, valószínűleg az elmúlt napok esőzése okozta a bajt. A megroggyant házat valószínűleg el kell bontani.
Nagy János úgy tudja, hogy a gyerekeknek van hova menniük, ő a maga részéről egyeztetett a helyi segélyszolgálatokkal, akik ruhákat adnak a családnak.
A szülők három éve kötötték össze életüket. Mindkettőjüknek volt már gyermeke az előző kapcsolatából. A család nemrég kezdte meg az összedőlt ház felújítását. Új tetőt szerettek volna felhúzni, de a teljes felújításra most még anyagi okok miatt nem volt lehetőségük – írja a lap.
Úgy tudjuk, hogy az elhunyt gyermek apja szorgalmas emberként ismert, köztiszteletben álló ács.