Felsőoktatási keretszámok: a PDSZ szolidáris a hallgatókkal
Szolidaritását fejezte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK)kezdeményezésével és küzdelmével a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet (PDSZ) pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mendrey László elnök úgy fogalmazott: egyre nagyobb döbbenettel figyelik azt „az elszabadult fiskális szemléletet”, mely a költségvetés minden baja megszüntetésének üdvözítő módját kizárólag az oktatásra szánt pénzek drasztikus csökkentésében véli felfedezni. Hozzátette: hosszú ideje már, hogy megtakarításként kommunikálja a kormányzat a köz- és felsőoktatásból kivont tíz- és százmilliárdokat, fittyet hányva arra az alapigazságra, mely mindenki számára ismert – az oktatásba befektetett milliárdok hosszú évek múlva hasznosulnak, az onnan kivont egy forint azonnal kárt okoz.
„A fiskális rohamosztag figyelme most ismét a felsőoktatás felé fordult, brutálisan csökkentve az államilag támogatott hallgatói helyek számát” – írta az érdekvédő, hangsúlyozta: pedagógusként felelősek tanítványaikért, nemcsak az osztálytermekben, hanem azon túl is. Leszögezte: nem nézhetik tétlenül, hogy egy egész nemzedék jövőjét tegyék zárójelbe rövidlátó, káros pénzügyi intézkedésekkel. Ez a döntés hosszútávra kérdőjelezi meg Magyarország felemelkedésének lehetőségét, rendkívüli módon leszűkítve azok számát, akik bejuthatnak a felsőoktatásba – mutatott rá Mendrey László, aki hangsúlyozta: szolidárisak a HÖOK küzdelmével.
A HÖOK a minőségi, európai színvonalú és tandíjmentes magyar felsőoktatásért népszavazást kezdeményezett csütörtökön. Nagy Dávid elnök elmondta: további lépéseket is terveznek, az intézmények képviselőivel pénteken egyeztetnek, de jövő hétre már várhatóak megmozdulások. A lehetséges lépések között említette nagyobb demonstrációk tartását, és a kisebb egyetemfoglalásokat is. A HÖOK elnöke kijelentette: követelik a tandíjmentes felsőoktatást, a röghöz kötés eltörlését, és a jövő évi keretszámok azonnali felülvizsgálatát.