Feloszlatná az Alaptörvény megváltoztatására készülő ellenzéki pártokat az Alkotmánybíróság egyik tagja

Pokol Béla szerint fel kell lépni az ellenzék ellen, ha az „alkotmánypuccsra” készül. 

2022. január 6., 09:49

Szerző:

Az államcsíny lehetőségének veszélyét is felvetették közjogi méltóságok az ellenzék tevékenységével kapcsolatban, ami az Alkotmánybíróság egyik tagja szerint politikai pártok feloszlatását is indokolttá teheti – írja a HVG. 

Mint írják: kemény szavakra ragadtatta magát az Alkotmánybíróság elnöke az ünnepi készülődés napjaiban. Példátlanul súlyos támadásnak és az „alkotmányos rend megdöntésére vonatkozó koncepciónak” titulálta azokat a politikai megnyilvánulásokat, amelyek egy kormányváltás esetén például a taláros testület tagjainak a menesztését is belengették. 

Sulyok Tamás aligha magánakciót hajtott végre – véli a HVG – hiszen jogértelmezéséhez egyrészt gyorsan csatlakozott a legfőbb ügyész, valamint a Kúria elnöke, másrészt pedig előzménye is volt az eszmefuttatásnak. Gondolatai ugyanis remekül kiegészítik az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak azt a megállapítását, amelyet lassan két éve tett titkosszolgálati vezetők előtt az Alkotmányvédelmi Hivatal központjában.

Miközben az ellenzéki kommunikációban is felerősödött a diskurzus arról, hogy kormányváltás esetén miként lehet lebontani olyan kétharmados jogszabályokat, amelyeknél a kormánypárti többség az alaptörvény szellemével is szembement, a Fidesz oldalán álló jogtudósok azon elmélkedtek, miként lehet csírájában elfojtani ezeket a törekvéseket.

A választási kampány célegyenesébe fordulva a szavazások végkimenetelét is befolyásoló eszközök bukkantak fel a vitában. Sulyok szavai nem csupán azért nem tűnnek üres fecsegésnek, mert az egyik legfőbb közjogi méltóságtól származnak, de azért sem, mert az Alkotmánybíróság jogelméleti tudósa, Pokol Béla az elmúlt hónapokban részleteiben is megrajzolta a Kövértől Sulyokig tartó elmélet ívét.

Pokol, aki az első Orbán-komány idején a Fidesz koalíciós partnerének, a Kisgazdapártnak volt országgyűlési képviselője és egyben Torgyán József pártelnök személyes tanácsadója, már a nyáron egy úgynevezett alkotmánypuccs lehetőségéről értekezett. Az alaptörvényt akár feles többséggel is megváltoztató ellenzéki elmélkedésekre utalva azt írta, az alkotmánybíróságok több országban is hatáskört kaptak arra, hogy feloszlassanak fennálló alkotmányi keret erőszakos megváltoztatására törekvő politikai pártokat és szerveződéseket. Pokol nem is hagyott kétséget afelől, mire gondol:

„A kormányhatalom megszerzésére legálisan készülődő, de eközben alkotmánypuccsot is előkészítő politikai szerveződések ellen még akkor kell fellépni – akár titkosszolgálati eszközökkel is –, amikor a kormányhatalmon kívüli státusban vannak.”

(Kiemelt képünk: Sulyok Tamás elnök (felül j) az Alkotmánybíróság nyilvános ülését követően. Mellette Varga Zs. András, elöl Pokol Béla és Szívós Mária alkotmánybírók. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.