Félmilliárdos uniós támogatást kapott Matolcsy fiának bútorgyára

2017. szeptember 27., 07:37

498 millió forintos támogatást kapott az Európai Unió Versenyképes Közép-Magyarország operatív programjának forrásaiból a Matolcsy Ádám közvetett tulajdonában lévő Balaton Bútorgyár – írja a Magyar Nemzet. A gyárat 2015 végén vette meg apja unokatestvére, Szemerey Tamás Növekedési Hitel Bankja által nyújtott hitelből. A veszprémi cég az új tulajdonossal az első évben mindössze 266 000 forintos nyereséget ért el – az előzővel 110 milliót –, ezért is furcsa a nagy összegű támogatás. A visszafogott eredmény azonban nem sokáig fenyegeti Matolcsy gyárát: idén a közbeszerzéseken és az uniós tendereken elnyert összegek megközelítik az egymilliárd forintot.

Családi körben, piros pulóverben az ifjú gyártulajdonos

A brüsszeli pénzt egyébként az Okosiroda a jövő generációi számára című projekt megvalósítására kapja a bútorgyár. Ennek keretében a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel közösen alakítanak ki egy „kísérleti mintairodát”. A projekt-összefoglalóban az olvasható, hogy a vállalkozás „az Y generáció irodahasználati szokásaira, az ott végzendő munka- és egyéb tevékenységek, ergonómiai, pszichológiai és funkcionális igényeire keres válaszokat”.

Ennek keretében egyébként „trendkutatással és piackutatással” is foglalkoznak, továbbá – mint a kormányzati pályázati portálon írják – az egész projekt folyamán designmódszertani kutatás zajlik. Nem mellékes, hogy az összefoglaló arra is kitér, a közel félmilliárd forintból megvalósítandó „projekt olyan társadalmi, gazdasági problémára kíván választ adni, aminek jelentősége közvetlenül még nem érezhető”.

Ifjabb Matolcsy egyébként több lábon áll, idén megvette az Origót is.