Félmilliárdos csontváz az ORÖ szekrényéből

Meghaladja a 2,1 milliárd forintot az Országos Roma Önkormányzat tartozása a Magyar Nemzet szerint. A lap a már ismert 1,6 milliárd forint visszafizetendő összegen túl további félmilliárd forintos adósságot talált a kisebbségi szervezetnél.

2016. december 14., 11:46

A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumok szerint a szervezetnek az eddig nyilvánosságra került adóssága mellett összesen 527 millió forintot kell törlesztenie minisztériumoknak, különböző cégeknek és ügyvédi irodáknak. 115 millió forintot kell visszafizetni például a „nemzetiségi tanulók nevelésének és oktatásának segítése” érdekében igénybe vett európai uniós források után. A szervezet 113 millió forinttal adósa a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, de tartozik az Igazságügyi Minisztériumnak és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak is. Továbbá 23 millió forint hátralékot halmozott fel ügyvédi irodákkal szemben, és csaknem hatmillió forintot nem fizettek ki egy őrző-védő cégnek.

Ennek az adósságnak nagyjából fele Farkas Flórián miniszterelnöki biztoshoz – az ORÖ korábbi elnökéhez – köthető. A tartozások közt pedig akad olyan is, ami a 2011-es évre vonatkozik, vagyis éppen arra az évre, amikor Farkast a kisebbségi szervezet elnökévé választották. Ezzel együtt már milliárdos tétel köthető Orbán Viktor kormányfő kinevezettjéhez, ugyanis a miniszterelnöki bizalmas írta alá – még ORÖ-elnökként – a botrányos Híd a munka világába program szerződéseinek többségét.

A lap emlékeztet: az uniós felzárkóztatási program után az Emberi Erőforrások Minisztériuma 1,6 milliárd forintot követel vissza az önkormányzattól. Az ügyben az adóhivatal és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is nyomoz. Az adóhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nyomozást a szervezetnél, közokirat-hamisítás gyanúja miatt pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság indított nyomozást.

A szervezet az éves költségvetésének négyszeresével tartozik már, a költekezésnek mégsem szabtak gátat.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.