Feljelenti a Momentumot az Origo a pártelnöki látogatás miatt

Ha fideszes politikus ment volna be egy szerkesztőségbe, már szerveznék a tüntetést – állítja a kérdőre vont újságíró.

2017. május 19., 11:07

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője és Papp Gergely sajtóreferens csütörtökön hívatlanul bement az Origo szerkesztőségébe, ahol kérdőre vonta Kovács András újságírót, aki a már több lejárató, hamis állításokon nyugvó cikket is írt a pártja prominens képviselőiről. A feszült hangulatú beszélgetésről a momentumosok videófelvételt készítettek és nyilvánosságra is hozták a párt Facebook-oldalán, annak ellenére, hogy a láthatóan  feszélyezett Kovács nem járult hozzá a felvétel rögzítéséhez.

A Magyar Idők most az írja, hogy az Origo feljelentést tesz az ügyben a Momentum Mozgalom ellen. Az Orbán-kormány másik szócsövének számító lap megszólaltatta Kovácsot, aki úgy fogalmazott, „megdöbbentőnek tartja, hogy egy magát komolynak mondó párt elnöke olyan jogsértésre vetemedik, hogy engedély nélkül betör” egy magántulajdonban lévő épületbe. Ha ugyanezt a jogsértést Orbán Viktor vagy más fideszes politikus követte volna el egy ellenzéki médiummal szemben, már rég tüntetést szerveznének – tette hozzá. Fekete-Győr fellépését a Momentum Mozgalom később azzal magyarázta:  „Mindannyiunk érdeke, hogy az emberek felismerjék, hogy az újságírás és a propaganda nem ugyanaz. Ez a mai helyzet az Origóval is: úgy tesz, mintha sajtó lenne, de nem az. (…) A propagandisták nem újságírók. A propagandagép nem média.”