Fegyelmit kapott a KIM államtitkára

Fegyelmit kapott Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről szóló kormányhatározattal kapcsolatos szakmai hiba miatt - írta kormányzati forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet szerdán.

2011. október 26., 10:05

A lap emlékeztet, hogy ellentmondás van a kormánybiztos kinevezéséről szóló jogszabály címe és tartalma között: míg előbbi a kiemelt fővárosi nagyberuházásokra utal, addig utóbbi az összes 3 milliárd forint feletti állami, köztük a minisztériumokhoz tartozó beruházásokat is Fürjes Balázs jogkörébe sorolja – olvasható a cikkben.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a lapnak korábban azt ígérte, hogy a kormányhatározat nagyon rövid időben belül pontosítják. A KIM kedden rövid közleményben tudatta, hogy a hatásköri elírást érintő szakmai mulasztással kapcsolatban megállapította a felelősséget és a felelősségre vonás megtörtént.